Ártéri kiserdőzés

Ez a kis kirándulásunk is már majdnem egy hónapja, május elején volt és azért emlékezetes, mert nagyon éveztük! Tomával kettesben "túráztunk" el az árteres, erdős részre egy szombat délután, amikor egyedül voltunk itthon. Így visszanézve a képeket jövök rá, hogy minden olyan ritkás még, pedig ilyenkor május elején már jóval dúsabb a lombozat és a növényzet, de lehet ez is annak tudható be, amiről mindenhol hallani mostanában, hogy az idei időjárás miatt, minden kéthetes csúszásban van. 

Szóval nagyon élveztük egy nagyobb sétára készültünk, de ez lett belőle 😉. Mindig szép minden errefelé, mindig azt érzem, hogy akár minden nap el tudnék járkálni arrafelé. Most különösen sokat vihorásztunk közben, ugyanis Toma nem emlékezett a Sót vegyenek című mondókára és valahogy amikor az egyik fáról a hátamon landolt, elkezdtem mondogatni. Annyira élvezte, hogy rengetegszer kellett sót venni ott az erdő mélyén 😉, felelevenítettük a kb, 2 éves kori időszakát, amikor ezt játszottuk itthon! Közben az nagyon megmaradt, hogy elcsodálkoztunk, mert igazi hátizsákos turistákkal is összetalálkoztunk ott, két idősebb nő jött két kutyával. Sőt, azóta az egyik délelőtt egy egész, idősebbekből álló kis csapatot láttam, szintén hátizsákkal, ahogy a kiserdő vagy akár tovább az árteres rész felé igyekeztek. Mondjuk mindig nekem meglepő csak, hogy itt nálunk tulajdonképpen kirándulóövezet van, a Családfő mindig mondja, hogy amíg mi jövünk-megyünk, addig hozzánk jönnek mások kirándulni 😀...

Egyébként, hogy mennyire természetközeli a mi részünk, mutatja az is, hogy van egy FB csoportunk az itt lakóknak vagy itt lakókból, és ott pont ezután a kiruccanás után tettek fel egy videót, amit éjszaka készített az egyik víz közeli lakos, az ártéri erdő közelében. Tök érdekes volt, ugyanis egy hódot és egy rókát is felvett, külön jó volt benne, hogy pont akkor tanultak Tomáék a hódról és vidráról. Előzőnek a nyomait mindig látjuk a fákon télen is, vidrát pedig pont az ártéri résznél láttunk kb. egy éve a saját szemünkkel, ahogy az egyik fánál futkosott. Nagyon érdekes volt a hódot és a rókát is nézni a videón, közben az egyik ott lakó írta, hogy mostanában többször őzeket is látott ott a környéken! Na, persze meg is kérdeztem hol és mikor látta őket, kiderült szintén az ártéri erdő környékén - úgyhogy el is határoztuk, hogy megyünk néha leselkedni - az időpont még érdekesebb! Többször reggel fél 6 körül vette észre őket (ami teljesen normális), viszont délután 4 körül is látta őket sokszor, amin azért elcsodálkoztam, mert igaz, hogy nincs nagy mozgás arra délután sem, de mégiscsak lakóházak közelében vannak. Bár a taksonyi őzes kaland óta már semmin sem lepődöm meg 😉, de akkor még nem volt meg ez az élményem...Azért mutatom a képeket is...

Suli után...

Mostanában többször gyalog jöttünk hazafelé, egyrészt, mert nagyon szép idők voltak, másrészt a kocsim néha szerelőnél van, kigyógyult a futómű hibából, de most meg vizsgára készül. Ja, és ami a legfontosabb, Toma egyedül fog hazajönni a suliból, mert nagyon szeretne. Bár valami kulcsot is kell hozzá kerítenünk, ami a Duna-part fehér kapuját nyitja. Ennek fényében már kétszer úgy jöttünk haza, mert azért nem lakunk a suli szomszédjában, hogy Toma jött előttem, én lemaradva mögötte, nem szóltam semmit, de nem is kellett, mert nagyon ügyesen ment át az úttesteken is. A fehér kapu nyitása volt picit nehézkes, de péntek délután visszamentünk és próbálgatta ügyesen, szóval már azzal sem lesz gond, azt hiszem Toma hamarosan egyedül debütál 😉! Őszintén szólva sajnálnám, ha többet nem mehetnék elé, mert én nagyon szeretek itt nálunk végigsétálni a parton 50 milliószor is, mert csodaszép, meg is beszéltem az illetékessel, hogy azért nem tilt el ettől engem 😉...

Megfáradva, ez már egy ebéd utáni kintlét :) ...

22

Ez nem palacsinta, nem kisautó és nem is gombóc, hanem a házasságunk éveinek a száma 😉! Elég furcsa még nekem is, valahogy egy szempillantásnak tűnt az egész, biztos ilyen az élet is, 100 évesen azt mondjuk (hehe), hogy de hát én még csak 27-nek érzem magam, hová lett az a 73 év...??? Már jó két hete volt, május 15-én az évfordulónk, de én mostanában mindig fáziskésésben vagyok. Kaptam virágot és egy csillivilli edénykészletet is, aminek nagyon örültem, de azóta teljes megszállottsággal súrolom őket, ha bármi foltot látok az alján újra képes vagyok mosogatásba kezdeni, mert olyan szépek, de azért remélem elmúlik ez az állapot, mert eléggé strapásnak tűnik... Tulajdonképpen azért is írok az évfordulóról így több héttel utána, mert elég közhelyes ami megvilágosodott előttem, de igaz, hogy az ilyen számoknál és a még föntebb lévőknél, nagyon kell vigyázni erre az egészre, mert ez egy érték, remélem sokan megéljük és sokan örülhetünk egy ilyen kapcsolatnak...

Beliczay-sziget

Azért, ha nem is vagyunk fényformánkban mostanában, néha eljutunk ide vagy oda 😉... Így volt ez kb. 2 hete is, amikor már a régóta tervbe vett Beliczay-szigetet vettük célba, ráadásul most sikerült négyesben menni (házassági évfordulónk volt 😉). Ez a sziget Érd ófalu részén van és sokszor szembejött már velem a neten, mert nagyon szép kis hely! És tényleg, olyan árteres rész az egész, vadregényes, gyönyörű! Amire odaérünk délután 4 körül, éppen esőre állt az idő, és valahogy egyáltalán nem készültünk rá, pontosabban csak annyiban, hogy a kocsiban volt egy nagy fekete ernyő, jobb híján ezt vittük magunkkal négyünkre, ha leszakadna az ég... 

Toma örült neki a legjobban, végig nála volt, nyitogatta-csukogatta és megkapta a Családfőtől ajándékba 😉. Esett is valamennyire, de nem vészesen, akkor kuporogtunk alatta néhol Tomával, néhol Mátéval. Viszont ha ott voltunk végigmentünk a területen, csodaszép tényleg az egész. A fák nagyon megkapóak voltak, vöröses volt a törzsük és az egész olyan jó kis erdő-élmény volt. Egyébként van ott egy tanösvény, egyes részeit megnéztük és azt hiszem egy erdei tornapálya is fellelhető valamerre, de azt az esős időre való tekintettel nem kerestük meg... Nagyon szép volt minden, szuper jól éreztük magunkat, még az eső sem tudott rossz érzést okozni 😉!

Még egy feles...

- Kérek még egy felest - szólt Toma, és én már készítettem is neki és vittem sietve 😉! Bár, ha szabadtéren, parkban, játszótéren vagy bárhol, ahol emberek vesznek körül minket sokan felkapták volna a fejüket a szitura, pedig csak a meleg kakaós vajas zsemléből kért még egy felet az illetékes 😉...

Baráti pocsolyázás

Múlt héten pénteken az első - mert még lesz több is - tanítás nélküli nap volt, így év végén a suliban. Természetesen Vince jött át Tomához, krumplifőzelék volt a menü palacsintával, amit imádnak a skacok 😉. Szeretem amikor így együtt játszanak, ugyanis a kütyüzés minimális, szinte egész nap a kertben voltak, az idő is szuper volt szerencsére, fociztak, futóversenyeztek, akadálypályát építettek és azon versengtek és Chili cicát nyektették 😉. Most már egy ideje kimehetnek ide a kis öbölhöz, ahol a nagy füves téren jókat rohangásznak, ráadásul hétköznap alig van erre valaki. Viszont fél napon át az igazi sztár, az utcánk véggében lévő nagyobb pocsolya volt. Oda gyűjtöttek köveket és azt dobálták bele, egymást jól lefröcskölve, de ezt már elengedtem két váltás ruhát is lehetett mosni, de mindegy, ez legyen a legnagyobb gond 😀. Nagyon élvezték a kövek kihalászását is, állandóan visszamentek a kis tavukhoz, gyűjtögették a köveket, tornyot építettek belőlük vagy sorba rakták. Amikor kimentem hozzájuk csodálkozó kérdésemre, hogy miért nem a Kis-Dunába dobálják a köveket, teljes természetességgel és látható értetlenséggel a hangjukban a kérdést illetően közölték, hogy ezeket a jó kis köveket nem tudnák kihalászni a Dunából... Hát, ez cáfolhatatlan, a pocsolya azóta is megvan a sarkon, de hogy a köveket hová varázsolták mellőle, az rejtély 😉...

Mindig valami...

Azt hiszem, hogy azt kijelenthetem, hogy ez a tavasz valahogy nem a miénk és itt most nem kifejezetten az időjárásra gondolok - bár persze arra is, és halványan összefügg az idei tavaszos magunkra vagy magamra találással kapcsolatban is. Ez utóbbi, mármint a magamra találás, még nem történt meg, csak jelzem. Pedig ugyanúgy vagy még jobban örültünk a tavasznak, mint eddig, még március elején és az iskolabezárást is valahogy - a sok félelem, aggódás mellett - én kifejezett "örömmel" éltem meg, amellett, hogy azért is fellélegeztem, hogy nem kell félni, hogy bent összeszed valamit Toma, egy második ajándéknak éreztem az egészet, ami olyan vagy még jobb lehet, mint a tavalyi karantén.

Aztán nem lett jobb, nem is nagyon tudom miért, inkább csak sodródtunk az árral. Először március vége felé eszméltem, hogy mi is van tulajdonképpen? Arról volt szó, hogy sokat leszünk együtt, de mindig csak mentünk, szaladtunk az események után. Rengeteget számított az is, hogy ugyan nem a kötött, hagyományos menetrendeben, de én is dolgozom most már itthonról és még mindig örömmel, élvezettel csinálom a cikkek írását, bár ott is bele kellett rázódni, felnőni az elvárásokhoz. Sokat tanultam szerintem eddig is, már most tudok úgy nézni egy cikk ötletemre, hogy az megállja-e a helyét, mármint nem az igényességével van/volt a gond, hanem néha hiába érdekes, amit kitalálok, nem mindig van rá igény és ez sokat számít persze az olvasottságban, de már talán kezdek ráérezni erre is. 

De ide el kellett jutni, és persze ez még nem az út vége és a közepe sem, csak egy olyan érési folyamat, mert még ezernyi összetevő van, mint minden szakmában. De a sok élvezet mellett, amit ez ad, azért az állandó "készültség állapot", ami szintén ott van benne, talán mostanában enyhülni látszik, de januártól talán áprilisig csak utólag jöttem rá, hogy bizony ott volt. Ez alatt azt értem, hogy hiába adtam le én bármilyen cikket, állandóan járt az agyam, nem tudtam kikapcsolni sem este, sem reggel, délben és hétvégén sem. Mindig kutattam az ötletek után, olvastam más magazinokat, hogy ott mikkel foglalkoznak, mik a menő témák, meg persze érdekességek. 

Aztán kialakult egy menetrend, hogy például az aktuális, "hírszerkesztős" cikkeket én csinálom, figyelem, ez csak úgy jött, magamtól kérdeztem először a szerkesztőt, hogy ezt meg azt, nem kéne-e megírni, ami most már odáig fajult, hogy a péntek reggeli miniszterelnöki rádióinterjúkat is hallgatom, ha tudom, és megírom, amit kell és azért napközben is ránézek a friss hírekre, ha kell, ha nem.  Aztán az is csak úgy jött, hogy szabadidős, programajánlós, kirándulós témákat én viszem, mert valahogy erre is sok hajlandóságot mutattam - nem értem miért 😀 - és talán most ehhez hozzájönnek még lehet a kamasz témák, ami valahogy olyan mostohagyerek és mint fogalmazott a szerkesztő - hát nem tudom, hogy ez mennyire menő 😀- én vagyok, akinek a legnagyobb gyereke van (hahaha, jajjj...) bár Tomával a középmezőnyben is benne vagyok, de értitek, na 😉...

Nem  is tudom miért mentem bele ebbe ennyire, nem is erről akartam írni, de talán azt vázolom magam számára is, hogy azért a látszattal ellentétben és a képzelttel szemben, sokkal több időt, energiát vitt el ez az egész, amit nem bánok, mert szeretem, de nem számoltam vele - az éjszakai írásokról ne is beszéljünk, bár az benne volt a pakliban. Így valahogy az itthoni, sulis napok sem úgy alakultak, ahogy szerettem volna. Ott is mindig a határidőt figyeltük, Toma néha (mindig)  menekült a tanulás elől, valahogy nehezebben ment szerintem minden a tavalyinál és együtt is csak tanultunk.

Így aztán a kinti és benti dolgok csúsznak, néha úgy érzem a feje tetején állnak a mai napig, mert persze a cikkekkel is haladni kellett nap, nap után. Mondjuk azért arra vigyáztunk, hogy közösen olvassunk, játsszunk néha és sokat legyünk kint a Duna-parton, bringázzunk, de a programjaink sem olyanok jelenleg még mindig mint régebben. Valahogy mindig közbeszólt az idő is, amikor mentünk volna, az idő nem volt olyan, közben a Családfőnek egyre többször és jobban voltak hátfájásai, tényleg sokszor a napi dolgokat is megnehezítve, szóval a közös jövés-menés elmarad, még mindig. Most, azon túl, hogy talán jobban van, a sok plusz munka viszi el a lehetőséget és a június eleji szokásos horgászverseny, amit már szervez. 

Arról ne is szóljunk, hogy kisebb fajta érzelmi hullámvasút Máté egyre felnőttebbé válása és ezzel együtt az önállósodása, is, amit hihetnénk, hogy már megszoktunk, de mindig jönnek újabb dolgok. Mint ahogy most is, már érezhető, hogy a lehetőségekhez mérten más lesz ez a nyár, mint az eddigiek, Máté már előre jelezte (!), hogy vele azért ne számoljunk nagyon nyaralásilag - a közös hétvégéket pedig vitrinben kell majd mutogatni - egyszer talán eljön velünk pár napra, de ennyi 😉, mert ő már egy kicsit másra vágyik nyaralás-ügyileg. Nem tudok ebben nem egyetérteni, hiszen emlékszem én még arra - és milyen jó, hogy emlékszem - hogy én is így voltam ezzel, bár ilyenkor más szakasza volt az életemnek, már korábban sem volt ez annyira vonzó. Szóval neki kellenek a barátok, a szabad önállóság, ami meg egyébként is egy csomó veszélyt hordoz, ugyanis már pár barátnak jogsija is van, hát nem mondom, hogy ez lesz életem legnyugodtabb nyara...

Ez Tománál meg azzal a láncreakcióval jár, hogy annyira nem éli meg jól, mert úgy érzi Máté "elhanyagolja" - annyira édesen érzékeny - és ráadásul ebben a felállásban menthetetlenül ő a "kicsi", amin szerinte nem lehet szépíteni. Nála egyre jobban felértékelődnek a barátok, ami egyébként is szokásos ilyenkor, de most különösen jól jön. Szóval eddig és a közeli jövőben sem látom azokat a kirándulós, barangolós napokat visszaköszönni, ami nálunk megszokott volt eddig, bár a nyáron biztos más lesz ez, de ez a hónapok óta tartó tendencia nekem már most sok 😉. Aztán a hétvégén az egyszerű téli gumicsere közben a szerelők szóltak, hogy a kocsimmal menjünk egyből a szerelőhöz, mert van egy kis futómű gond, szóval az előbb taglaltak mellett, még kocsim sem lesz egy ideig, és még sokba is kerül....

Egyébként nem panasznak szántam mindezt, hanem inkább szemléltettem azt a hangulatingadozást, ami mostanában emiatt és még a járvány ezerféle hatása miatt is ott van bennem. És még ugyan ki tudja mi lesz később, de a hangulatomon nem javított, hogy a kis Szputnyikomat még itt a sógoréknál sem fogadják el nagyon - legalábbis az ötcsillagos szállóról, étteremről biztosan lemondhatok, helyette talán valami útszéli büfében kiszolgálnak 😉 - ami azért fájó most éppen, mert Mátéval pont az a terület az, ahová ő is szívesen jönne. Mert ugye a családból Máténak Pfizere van, a Családfőnek Astrája - aminek csütörtökön végre a második adagját is megkapta - nekem meg ugye a Szputnyik, az egyetlen ami kilóg a sorból utazásügyileg 😉... Bár Tádzsikisztánba (nem tudom) vagy Örményországba lehet, hogy tárt karokkal várnak, de ezeken még gondolkozom 😉...

A nyarunk ennek fényében is érdekes lesz, ünnepelünk egy 10 és nyár végén egy 18 (!) évest is, a nyaralásunkat pedig jelenleg a teljes bizonytalanság uralja. A fenti dolgok fényében a szokásos helyek sem biztosak vagy máshogy vagy nem tudjuk, Mindenestere még nem foglaltunk semmit, sőt, azt sem tudjuk mikor és merre mennénk, mondjuk szinte biztos, hogy belföldön maradunk, talán sógorék jöhetnek szóba, ha megenyhülnek...

Viszont Beniék talán-talán hazajönnek Angliából júniusban, de az sem biztos, mert jelenleg ott Magyarország sárga besorolású és nekik ez nagy nehézség. Máté utazása ki hozzájuk is nagyon kérdéses, inkább bizonytalan, mert nehézkes jelenleg és nem is biztos, hogy mindennek megfelelne és megérné az egész és ha jön valami akármi újra, még hazajutni sem egyszerű, főleg, hogy egyedül lenne... Viszont ha jönnek Beniék, akkor júniusban kinyit az itthoni panzió, főleg, hogy Toma Vince barátja is már biztosan az utolsó sulis két nap előtti hétvégén úgy néz ki 3-4 napot nálunk lesz és még gondolom, hogy ez nem merül ki ennyiben a nyáron.

Egyébként jól vagyunk ám 😉, ez csak az elmúlt hónapok lecsapódása, semmi komoly 😉...

Szürreál

Amikor Taksony főutcáján autózva, fényes nappal szembefut veled a járdán egy ŐZ (!!!), és ugyan amikor észreveszed - azon túl, hogy majdnem kiesel a kormány mögül - még legalább három kocsi van előtted, kettő mögötted, és még csak a szándék sem látszik rajta, de érzed, hogy előtted fog átszaladni az úton, ami be is következik, de még így is fékezned kell, viszont teljesen lenyűgöz a látvány és az amilyen gyorsan és kecsesen szalad, de már el tudod képzelni milyen rázósan veszélyes lehet egy ilyen baleset... 

Tanulós életkép

 Toma a héten, valamelyik nap, ebéd után leckét ír 😉...

Heti friss

Zakatolnak a napok, nincs nagyon (semennyire) megállás. Hétfőn az özönvízszerű esőben, fél 10-re mentünk kisvárosunk rendelőintézetébe Mátéval, ahol megkapta az oltását. Borzasztó idő volt, legszívesebben az orromat sem dugtam volna ki itthonról, ehhez képest, pont, amikor Tomát vittem suliba akkor kezdett szakadni az eső, ami onnantól kisebb megszakításokkal folyamatosan esett. Mivel egy hátsó épületbe kellett menni az oltásra, az udvaron a dézsa öntötte esővízben várakoztunk jó 10 percet egy ernyő alatt kuporogva. Még jó, hogy megvártam, amíg bemegy Máté, mert valahogy a lakcímkártyáját kifelejtettem az összeállított kis mappájából, amiben a visszaigazoló email, szülői hozzájárulási nyilatkozat, személyi és TB-kártya volt. 

Ott az udvaron már nem vártam tovább, mert persze be sem engedtek volna, megbeszéltük, hogy szól, amikor várakozik és amikor indul akkor is, elé megyek autóval. Különösebben nem hatotta meg semmilyen irányba Mátét az oltás, viszont utána egész nap, sőt, tegnap is fájt a karja és már aznap jó fáradt lett. Úgy indult neki pár nappal korábban, hogy oltás után majd kimegy futni és hasonlók, amiről rövid úton lebeszéltük (megtiltottuk 😉), de szerencsére a kedve is elment tőle délutánra, mert akkora már nagyon álmos lett. Láza nem volt, de ez a jó kis fáradtság kitartott másnap reggel is, úgyhogy itthon maradt tegnap, úgyis csak 4 órája lett volna, de ha 8 lett volna akkor is, ugyanis tényleg az az ólmos kimerültség volt rajta is, ami rajtam az oltás másnapján. 

Tománál a suli változatlanul pörög, azon gondolkozom, hogy létezik-e, hogy hétfőn nem írtak semmi dogát? Azt hiszem igen, bár mi tán nem így készültünk 😀, de rájöttem, hogy mégis írtak, szövegértésből.... Viszont a portás bácsi fogadást köt ránk már szerintem, hogy mikor és milyen ügyes-bajos dologgal érkezünk vissza délután a suliba, ugyanis nagy átlagban minden másnap megjelenünk valamilyen az osztályban felejtett, házi feladathoz kellő füzet, tankönyv, munkafüzet miatt, hétfőn még az uzsonnás zsákot is elhoztuk, mert azt is sikerült bent hagyni 😉. Ha meglátja az autónkat, gondolom már repes az örömtől 😀...

Toma megúszta az egyest, ugyanis senkinek nem írta be Erika néni a környezet röpit - amit el sem árult, hogy kinek, hogy sikerült - ebből arra a következtetése jutottunk, hogy össznépileg lett csapnivaló.... Viszont beígérte a folyamatos röpdogákat, amit tegnap be is váltott és írtak egyet. Állítólag nagyon jó, 5-ös lesz Tomának, mert szerinte egy apróságot nem tudott csak, hát majd meglátjuk, bár szerintem is jó lesz, mert előző este jól elővettem a tanulnivalóval kapcsolatban. Ráadásul olyan szerencsénk volt, a munkafüzetét nézegettem, hogy milyen feladatokat oldottak meg belőle és rákérdeztem milyen védett növényt ismer a vízpartról, amit persze nem tudott - egyébként a felhozatalból én sem - a zergeboglár volt a nyerő. Hát, nem pont az volt az egyik kérdés a dogában? Ráadásul tegnapelőtt szövegértőt is írt és vagy 99 vagy 100%-os ötös lett, amitől nagyon boldog volt, úgyhogy ez a tegnap egy jó nap volt!

Ma matek TZ-t írnak a szorzás és időmérés témakörben, ebből még két TZ lesz, az év végi ismétlődolgozat két részletre bontva, meg egy köri TZ és nyelvtan év végi, és lehet még egy szövegértő is. Most ennyi jut eszembe, de lehet lesz még más is, vagyis tuti, mert ott van még az angol is, hát na... Csoda, hogy várjuk már a végét? Viszont az a jó hír, hogy innentől 4 napos iskolai hetek lesznek az év végéig, ugyanis van 6 nap, amit mindenképpen ki kell adni tanítás nélkülinek a sulikban és maradt még kettő, amit az utolsó két hétre raktak, nagy boldogság volt ez tegnap, amikor megtudtuk 😉!

Mátét meg lehet, hogy év végéig nem látjuk, annyit fog fönt tanulni, ugyanis állandó dolgozat halmokkal küzd. Lesz még "egy kis" matek vizsgája június elején, amit tavaly kellett volna megírniuk, de akkor ugye elmaradt. Most bepótolják, úgyhogy arra készülnek ofő, tesi és valami más órán is a matekon kívül, abból is folyamatosan dogát írnak addig is, a függvénytáblázatból kell keresgélniük valamit időre, ragacsokkal segítve, ami olyanná tette a könyvét, mint egy indián tolldísz, nagyon viccesen néz ki 😀... Az nagyobb gond, hogy milyen lesz a vizsga maga... Abba meg nincs is kedvem belegondolni, hogy jövőre már ez egy semmiség lesz, mert jön az érettségi...

Mondjuk Máté elveszített ezzel kapcsolatban a humorérzékét, mert még egy magyar vizsgájuk is van, amit választhattak, hogy vagy most írnak meg, vagy szeptember közepén. Ő ez utóbbira szavazott, nem is értem komolyan, hogy ezt, hogy gondolja a tanárnőjük, mert azt addig értem én, hogy pár hete sem lehettek abban biztosak, hogy visszatérnek a suliba, na de, hogy most kell kiderülnie, hogy ebből a vizsgából ki kéne dolgozni (és meg is kéne tanulni) 12 tételt is jövő hét utánig - úgy, hogy ott van még ugye a matek is - hát az felettébb érdekes...

Ilyenek mennek felénk, most megyek írni, mert iszonyú kevés időm van csendben ügyködni...

Anyák napi

Tudom, hogy már rég volt és tudom, hogy csapongok az időben. De muszáj megemlékeznem arról, hogy akkor mindjárt és rögtön éjfél után, egy nagyobb gyerektől szívből jövő boldog anyák napi kívánságot kaptam, ami annyira jól tud esni! Aztán ugyanez a nagyobb gyerek kiporszívózta helyettem a felső szintet másnap, majd megleptek szépséges orchideával és tudom, hogy a Családfő ötletére két cserép leanderrel, finom kávéval  és figyelmességekkel. Ami még nagyon szíven ütött, az az volt, hogy egyes kisebbek, azzal keltették reggel az édes jó apjukat, hogy ki akarnak menni a Duna partra és az egyik elvadult, magányos bokorról orgonát "lopnának", mert pár nappal ezelőtt az látványosan tetszett nekem 💝! Így lett gyönyörű hatalmas orgonacsokrom, amit végül nem fotóztam le, mert éppen anyák napján ért el a félzombi üzemmódos poszt-oltás, amit azóta is sajnálok, de talán majd jövőre lesz még alkalmam ilyesmire. Boldog vagyok, hogy vannak nekem 💓!

Kalózos, bringás, bandás

Sokat bringáztunk, amíg a srácok itthon voltak, a legjobb, hogy Mátéval is többször kimentünk hármasban, Tomával meg rengetegszer. Általában mindig a csepeli, dunai részen tekertünk, ugyanis nagyon szép, közel van a mostanában nagyon népszerű kis domb, meg a cukrászdánk, ahol fagyizhatunk, a tavasztól ősz végéig nyitva tartó Kis-Duna büfé, ami a parton van és latte, fagyi, üdítő, melegszendvics és mindenféle jóság kapható ott 😉. Egyik alkalommal el is határoztam, hogy útba ejtjük ez utóbbit, csak egy bibi volt, hogy pénzt nem vittem akkor magammal, de majd legközelebb 😉... 

Mehetnénk még sokfelé biciklizni, de valamiért nálunk minden fiú ezt a szakaszt szereti a legjobban, meg szerintem így sokadjára Tománál biztosan az is közrejátszott, hogy általában összefutottunk valamelyik osztálytársával is, sőt, inkább többel a dunai biciklis részen a domb közelében és hát ez különösen vonzóvá teszi a helyszínt.

Ezen a bringás napon kora délután tekertünk, nagyon jó volt, mert alig volt valaki amikor kimentünk. Előtte pár nappal estefelé bringáztunk ugyanazon az úton, és a Kalózos közelébe érve egyesek legnagyobb meglepetésemre, be akartak menni a játszótérre... Erre kb. 2 éve nem volt példa, ugyanis tavaly kifejezetten kerültük a játszótereket, dedósoknak való alapon 😀. Viszont akkor este olyan sokan voltak, mint a heringek, mivel este is volt, tömve is volt, lebeszéltem róla Tomát, hogy majd valamikor hétköznap egy jobb időpontban bemegyünk. Ez a pillanat akkor biciklizés közben jött el, ugyanis kora délután alig volt valaki, így aztán bementünk, egyesek másztak, csúsztak, aztán bújócskáztunk is úgy, hogy meg kellett találni az érintettet a "csúszdás városban", függőágyban pihentünk és libikókáztunk is 😉. Szóval én is kijátszótereztem magam...

 

Nagyon elment az idő, sokáig maradtunk, pedig akkor még nem tudtuk, hogy legalább annyi van még hátra, mint előre. Ugyanis hazafelé tekerve a domb közelében összefutottunk két osztálytárssal, két kistesóval és két anyukával, ja és tök véletlenül Toma Dani barátja is éppen ott töltötte az időt a két nagyobb tesójával, szóval semmi nem mentett meg senkit egy kiadós bandázástól, ami rengeteg rohangászásból, bringázásból, fogózásból és kisebb fára mászásokból állt 😉. Erről fotóm sincs, de kora este értünk haza, farkaséhesen, úgyhogy az egy jó kis nap volt, bár, ha nem is ennyire sűrű, de több hasonló is akadt szerencsére az itthon töltött idő alatt 😀...

Oltásaink, nyavalyáink

Nem írtam - mint oly sok minden mást sem 😀 - hogy időközben megkaptam a második oltásomat is a Szputnyikból. Azt kell mondjam, nem volt olyan sima, mint az első, amit meg sem éreztem. Mondjuk lehet, hogy nem kellett volna egész napos nyitott napot tartani nálunk, ugyanis délelőtt Toma Vince barátja jött hozzánk, akinek a szülei megkértek, had jöjjön át Vince, mert nekik valami dolguk akadt. Szóval reggel nyolcra mentem a Szent Lászlóba az oltásra, aztán Vince érkezett hozzánk délelőtt, már nem is emlékszem mit főztem vagy sütöttem, de azt hiszem palacsintát karfiolkrémlevessel. Egész nap itt bandáztak a skacok, közben a Családfő horgászversenyre ment, Máté pedig az egyik barátjával találkozott, bringáztak. De mivel aznap volt az időmérő edzés a Forma-1-ből, Máté áthívta a barátját is, hogy megnézzék nálunk, szóval egész jól összejött mindenki. Tulajdonképpen ez szuper volt, csak éppen este 9 körül vittük haza Vincét és ott már éreztem, hogy fáradok, szerintem ott kellett volna picit visszább venni. Amire hazaértem már elég elgyötört voltam, aztán a lázam is felment, másnap pedig úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek és valahogy olyan félzombi voltam, mintha az agyam sem működött volna, simán ellettem volna fekve és bambán kinézve a fejemből esetleg durmolva egész nap 😉, de tényleg, ilyet korábban soha nem éreztem!

Másnapra jó volt már minden, de ez a második kicsit megszenvedtetett, többen mesélték, hogy hasonló vagy rosszabb tüneteik voltak, akár több napon át, szóval még így is úgy éreztem, hogy jól jöttem ki belőle. Meg egyébként is tök mindegy, inkább százszor egy rosszabb nap, mint elkapni ezt a nyavalyát. Mátét regisztráltuk, itt nálunk sikerült időpontot foglalni hétfő délelőttre, úgyhogy nem kell még csak beljebb sem mennünk. Remélem minden sima lesz nála, magamnál persze ilyen eszembe sem jutott, de hát így van ez, még pici korukban is mindig megfordult ez a fejembe, ha oltást kaptak, hogy csak minden legyen okés... Aznap itthon marad, reméljük elég is lesz az az egy nap. A Családfő Astra oltást kapott, aminek a második adagját azt hiszem május 30-án kapja meg, jó lesz túl lenni rajta, legalábbis egy időre 😉...

Közben meg a Családfő szenved a hátával, fáj neki és még kisebb becsípődése is volt nemrég. Már régóta baja van a nyaki csigolyájának, rendszeresen jár is gyógytornára, de most bedurvult picit a helyzet, és nem nagyon segít semmi. Ezért aztán nem vagyunk családilag túl aktívak sem, ma ment éppen egy specialistához, aki mint kiderült sokat nem mondott, csak annyit, hogy komoly, nagy baj nincs, újabb MR-t kért, most egy másik területre, pedig röntgen, ultrahang, és MR vizsgálata is volt az elmúlt hetekben. De pontosabb diagnózishoz kell egy másik is, mert itt csak azt látja, hogy nagyobb probléma szerencsére (mint daganat vagy műtétet igénylő) nincs, de hogy mi a gond pontosan, azt nem látja... 

Hát, szóval ilyesmikből is kijut mostanság...

Megérkezett...

 ...a kakukk hozzánk! Talán erről múlt évben is beszámoltam 😀, de nem tehetek róla, nálam ez mindig a nyár kezdetét és valahogy a gondtalan boldogságot jelenti, mint ahogy a békák esti kuruttyolása is, ami esténként beszűrődik a nyitott ablakokon. Ráadásul idén mintha késett volna a kakukk, valahogy május legelején mindig hallom, hiányzott is, már megfordult a fejemben, hogy ha, az ez évi történések mellett még ez is elveszik, akkor nem tudom mit csinálok! (Bár nem tudom mit gondoltam, hogy veszhet el egyáltalán maga a kakukk-hang 😉...) Aztán hétvégén reggel - még csak nem is korán - az ágyban hallottam meg a hangját, egyből helyreállta világ rendje 😉. Azóta jövet-menet, kint a kertben és persze a Duna-parton is halljuk a kakukkolást. Mint ahogy a fülemülét is, tegnap délelőtt nem kapcsoltam be semmit itthon, kinyitottam a teraszajtót és őt hallgattam miközben csináltam a dolgomat, azt hiszem hamar ideér most már a nyár - a mostani sz@r idő ellenére is 😉 !

Suli után...

Tegnap egyből a kedvenc helyünkre mentünk Tomával a mostani, sulis korai hazajövetel, 13 óra után. Már kicsit borongós volt az ég, és ahogy a helyünkre igyekeztünk le is lassítottunk, ugyanis egy vadkacsa pár gubbasztott, szinte a padunk mellett. Araszolva leültünk a másik padocskára, annyira aranyosak voltak, fel sem riadtak, pihengettek tovább 😊. Aztán egy idő után azért eltotyogtak a stég végébe, majd átrebbentek a vízre. Ott olyanok voltak, mint egy házaspár, a tojó hápogott folyamatosan, mintha elégedetlenkedett volna - lehet ránk neheztelt, hogy megzavartuk őket - a gácsér meg csak úszkált mellette, sztoikus nyugalommal 😉... Mi azért a tízórai maradékokat eszegettük egy darabig, aztán szedelőzködtünk, mert kezdett igencsak esőre állni az idő, amire hazaértünk már nagy cseppekben sűrűn esett is. Amikor elindultunk, picit arrébb, a Duna-parton a fűben totyogva láttuk a "házaspárt"...

Jött egy nagyon szép hattyú is, egy ideig azt hittük ő is kijön hozzánk 😉...