Egri Vár

Pénteken sajnos hazafelé kellett vennünk az irányt, pedig még hosszabbításban is gondolkoztunk, de nem volt szabad szoba a panzióban. Azt már szinte a foglalásnál eldöntöttük, hogy hazafelé megnézzük az Egri várat, tekintettel arra, hogy pont Egeren kell keresztülmenni ahhoz, hogy hazajussunk 😉. Még mielőtt Eger felé indultunk volna, célba vettük a Millenniumi kilátót, mivel azzal még tartoztunk a fiúknak. Most ketten mászták meg, pedig még elgondolkoztam én is azon, hogy felmegyek, de 2 dolog visszatartott. Az egyik eléggé prózai, semmi kedvem nem volt megint talpig leizzadni, ráadásul akkor már jó meleg volt az idő is. A másik meg inkább a fiúk felé irányult, láttam rajtuk, hogy ezt most ketten akarják megmászni, ráadásul én csak hátráltattam volna őket a "szintidejükben" 😉, tényleg velem lassabban haladtak volna. 

Így aztán mi a Családfővel felkocsikáztunk a kilátó parkolójáig, a skacok pedig tényleg extra rövid idő alatt feljöttek, alig fél óráig tartott nekik az egész, pedig közben megálltak többször fotózni is 😉... Fölfelé nagyon szép volt minden, ott meg én álltam meg kattintgatni:

A kilátóból is gyönyörű volt minden, magát a kilátót nem is fotóztam le, csak a látványt. Eléggé keretbe foglaltuk Szilvásváradot, a Millenniumi tanösvénnyel kezdtünk és azzal, plusz még a kilátóval zártuk a mini nyaralást 😉:

Innen már Eger felé vettük az irányt. Odaérve Toma részéről volt egy kis nyekergés, úgy érzete, hogy nem tud kiszállni az autóból olyan fáradt 😉... Nyilván nem hagytuk annyiba, mert mi meg szerettük volna megnézni a várat, és már majdnem a parkolóban voltunk. Valószínűleg a kánikulai fél órás teljesítménytúra tett be egy picit neki. Szerencsére nem tartott sokáig, éppen egy Lidl mellett mentünk el, ahol megálltunk és vettünk fánkot, amit imád Toma, azzal orvosolható volt ez a hatalmas elgyengülés 😉... Utána úgy nyilatkozott az érdekelt, hogy új erőre kapott 😀!

A vár beváltotta a hozzá fűzött reményeket, egymás után elevenítettük fel az Egri csillagokat is, Tomának meg talán megmaradt a fülébe, hogy amikor majd olvasni kell, legyen kedve is hozzá... Sok minden megnéztünk, a vár külső falait, a Dobó István Vármúzeumot, egy fegyverkiállítást, amit Máté talált és különösen örültünk neki, mert klímás volt és még érdekes is, különböző fegyverek megtöltését, használatát is meg lehetett nézni tévén keresztül. Kihagytuk viszont a panoptikumot és fegyverbemutatót (mert nem udvari harcos volt, hanem fent a múzeumban inkább információ közlő).. Igazából mindkettőt Toma miatt, mert tudtuk, hogy a türelme nem végtelen és a kazamatákba mindenképpen le akartunk menni, úgyhogy volt, amiről le kellett mondani, de majd legközelebb!

Dobó István Vármúzeum

A klímás fegyvermúzeumban, megpihenve 😉...

A Kazamata-túrát nagyon jó, hogy kivártuk, mert egyszerűen szuper volt! Egy jókedélyű nő vezetett minket és tényleg rengeteg érdekességet mesélt, sok mindent megtudtunk és több dolog Toma figyelmét is felkeltette! De már önmagában is izgalmas volt a föld alatti alagútrendszerben barangolni, tényleg örök élmény marad! Arról nem is szólva, hogy természetes légkondiként hatott, ugyanis akkor már fönt, a föld felett kánikula tombolt 😉...

Amikor végeztünk a túrával, szinte ott jöttünk fel a felszínre, ahol a kocsival parkoltunk. Így már nem mentünk vissza a várba, bár nem is terveztük, innen már hazafelé vettük az irányt. Az egyik legszuperebb kirándulás volt ez a 3 nap, bármikor újrakezdenénk, szerintem mindannyian. Annyiból megzavart minket az, hogy olyan gyorsan kijöttünk a várból, hogy még egy igazi, jó egri bort sem tudtunk venni, ugyanis bent az egyik árusnál már kinéztünk belőle, de gondoltuk, hogy nem cipeljük végig magunkkal a föld alatt, majd visszajövünk... Na, ez már nem történt meg, tekintettel arra, hogy már Egert is elhagytuk, amire egyáltalán eszünkbe jutott a bor - még jó, hogy nem vettük meg előre és hagytuk az árusnál 😉 - szóval mondom én, hogy vissza kell menni...

Lak-völgyi tó, Lóczy-forrás

 Akármennyire is szerettünk a panzióban lenni, nem azért mentünk Szilvásváradra, hogy ott ücsörögjünk 😉. Ezért amikor az egész napos túrázgatásunk után visszatértünk, tudtuk, hogy estefelé még megyünk valamerre. A Millenniumi kilátó nem jöhetett szóba, mivel már megint zárva volt, de rengeteg jobbnál jobb és szebbnél szebb helyeket járhattunk volna még be a környéken, de egyikhez sem lett volna elég kb. 2 óra. Közben eszembe jutott a szomszédos Bélapátfalva, ugyanis majdnem ott foglaltam szállást és láttam, hogy mennyire gyönyörű helyek vannak arrafelé is!

Eleve felkeltette a figyelmemet a Lak-völgyi tó, ahol még pecázni, fürödni, strandolni is lehet, az egyik legmagasabban fekvő tavunk és csodaszép! Szóval arrafelé vettük az irányt, kinéztem, hogy megint egy kis túrával elérhető ott az erdőben a Lóczy-forrás, úgyhogy azt ki nem hagytuk volna... Fel lehet túrázni a Bél-kőhöz is, ami odafele menet lenyűgöző, a fehér, sziklás vonulataival, de az azért eléggé hosszú túra, mint ahogy a tanösvény végig járása is 5-6 km. 

Ezért maradtunk csak annál, hogy megint vittünk üres palackot magunkkal a forráshoz, és gondoltuk megnézzük a tavat, majd meglátjuk a továbbiakat. Ami úgy alakult, hogy pont ki is töltötte az időnket, de csodaszép a tó és a környék, akár még tényleg simán fürödni is jó lett volna, ha nem este 7 körül járt volna megint az idő, na meg persze, ha magunkkal vittük volna a fürdőrucikat 😉...

Egyesek "kiapasztották" a forrást 😉, megint egy darab kis flakont vittünk megtölteni - azt nem tudom miért nem többet - mert persze rövid idő alatt kiittuk azt is... Oltári finom volt ez a forrásvíz is!

A tavat is bejártuk, nagyon szép és hangulatos, a túlfelére nem mentünk át, nem tudom hol van a strand rész, de gondolom ott, ahol nem voltunk 😉. Jó kis vendéglők is vannak a parton, az egyik neve különösen tetszett: Szomjas harcsa 😉...

Annyira szép az a környék is, tele túra és kirándulóhelyekkel és ezzel a gyönyörű tóval, ahol pecázni és fürödni is lehet, megérne ez is egy alapos felfedezést...

A Fátyol-vízeséstől a Szalajka-forrásig - Szilvásvárad csodái

Tényleg nem lehet szavakba foglalni, hogy mennyi gyönyörűséget láttunk ott egy nap alatt is! Jól belénk ivódtak és talán máig leülepedtek, de ezek olyan szépségek, amiket jó lesz előszedni az emlékeinkből a hétköznapokban! Azon kívül ott valahogy sok minden varázsütésre összejött, amiről nem is álmodtam volna. Például a fiúkat nem kellett nógatni a kirándulásra, hanem valahogy maguktól akartak túrázni jó sokat és jó magasra (ebben benne van szerintem Máté is, aki az egyik barátjával elkezdett túrázni járni), kifejezetten keresték a lehetőségét annak, hogy mit nézzünk még és olyan kis vágyálmok is beteljesültek, hogy mezítláb lehessen gázolni a patakban - az más kérdés, hogy mennyire volt hideg az a patak, de még így is jó és emlékezetes maradt!

Máté ötlete volt, hogy a hegyekbe menjünk és mivel mostanában nagyon nehéz bármiféle nyaralást is összehozni, hogy legyen is kedve hozzá, kapva kaptunk a lehetőségen 😉. Persze ez a lehetőség szűkösre volt szabva, szerinte a 3 nap az ideális (és ami még nem uncsi, hogy csak mi vagyunk 😉), úgyhogy ennyivel kalkuláltunk. Tomának a szülinapján és egyébként is a Balaton a mindene, úgyhogy nemsokára meg oda megyünk, mini nyaralásra 😍. Na, de visszatérve Szilvásváradra, régóta készültünk már oda közösen, és tényleg annyira varázslatos volt, hogy most messzemenően viszi a pálmát!

Pont egy hete, csütörtökön tudtuk, hogy nem vesztegethetjük az időnket, mert sok mindent akarunk megnézni, ami több is lett, mint gondoltuk. Ettől függetlenül nem kapkodtunk el semmit, fél 11 körül értünk talán a kisvasút megállójába, ahonnan szerettünk volna felmenni a vonattal, aztán legyalogolni majd valamikor. Viszont már a parkolóból ráláttunk arra az embertömegre, ami a kisvonatra várt és kellően elborzadtunk, úgyhogy ott egyből újraterveztünk és úgy döntöttünk, pont jó lesz nekünk felfelé sétálni és majd lefelé vonatozni, amit nyilván kevesen választanak ebben a sorrendben.

Az előző napi kilátós-túra után, de szerintem egyébként sem megerőltető az a felfele séta, bármeddig el tudtam volna mendegélni úgy éreztem és ez még estére sem változott meg, talán zuhanyozás közben éreztem először, hogy jó lesz most már aludni egyet 😉. És onnantól tényleg csak a jobbnál jobb élményeket raktároztuk el, szuper volt csak sétálni is ott az erdőben.

Szikla-forrás:

Fátyol-vízesés:

Gloriett-tisztás

Felső-tó:

Az Istállós-kői-barlang felé "mászva":

Valahogy az előző napi kilátó felé mászás után, ez a "kis" túra talán gördülékenyebb volt vagy csak nem lepett meg minket annyira, mint az előző 😀... Jó, azért túlozni nem akarok, itt is fújtattunk és izzadtunk, de hát meleg is volt, és a Családfő is feljött végre, nálunk fiatalabbak is helyenként szuszogva és megállva várták, hogy valaki felvigye őket 😉... Ezen kívül Máté is azt mondta, hogy ezt már megérezte, el nem fáradt(ak), ugye Tomával, de valahogy meredekebb volt - hát volt egy kis szintemelkedés - viszont élveztük az egészet! Azért ott a barlangban elmerengtünk az ősember lét "szépségein", elméláztunk rajta, hogy milyen lehetett ott élni, tüzet pattintgatni, vadászni, hogy enni tudjon és ilyenek. Lefelé menet az egyik túrázó családba öntöttük a lelket, hogy már nem sok van hátra, közben megkérdezték tőlünk, hogy vajon az ősember észnél volt, hogy ilyen helyen lakott 😉?! Hasonlók mondjuk nekem is eszembe jutottak felfelé... Máté átment geológusba és megállapította, hogy a hegy mészkőből áll, leellenőriztük a neten (mondjuk tényleg annak nézett ki) - ott helyben, a technika csodája, szegény ősember foroghatott a sírjában...

Arról mondjuk letettünk, sőt, őszintéén szólva eszünkbe sem jutott, hogy Istállós- vagy a Szilvási-kőhöz is felmásszunk... Pedig még Szilvásvárad felé a kocsiban a fejünkben volt, ott fönt elszállt 😉... Viszont leérve a Szalajka-forrást máshonnan közelítettük meg, nem a jelzett úton és az is csodaszép volt...

A Szalajka-forráshoz annyiban készültünk, hogy vittünk magunkkal egy üres műanyag kis üveget. Arra mondjuk nem számítottunk, hogy be kell menni ehhez a vízbe. Ez az egyik legszebb emlék valahogy, mert rajtunk kívül, csak egy család volt a forrásnál, ők is elmentek hamar. A fiúk önként vállalkoztak, hogy bemennek megtölteni az üveget, bár iszonyat hideg volt a víz - az előző család szerint kb. 5 fokos - nem tudom mennyi lehetett, de dermesztően hidegnek éreztük. Először vacilláltak is, de bementek közösen, megtöltötték az üveget, amit szinte egyből kiittunk és eszméletlenül finom volt! Most már tudom miért mondják, hogy nincs jobb a forrásvíznél... 

A fotókon nincs rajta, de Máté még egyszer visszament megtölteni az üveget és azt jól elvittük magunkkal az útra, de amire hazaértünk az is elfogyott 😉... Azért ott a forrás mellett elücsörögtünk egy ideig, ,mert valahogy senki sem akart továbbmenni, de aztán egyszer csak elindultunk...

Visszamentünk a Gloriett-tisztásra és jó sokat vártunk a kisvonatra, de egyszer csak megérkezett és lementünk vele. Pont jó volt így, lefelé tényleg nem voltak annyian...

Leérve elindultunk a pisztrángos büfék felé, mert eléggé éhesek voltunk. Ettünk füstölt pisztrángot is, ami isteni finom volt! Még lentebb volt egy füstölő is, ősszel szerintem extra hangulatos lehet ott egy füstölés, jó lenne megnézni és persze enni belőle... Utána visszamentünk a panzióba, ittunk egy kávét és kicsit magunkhoz tértünk, majd átmentünk egy közeli tóhoz, de az már egy másik mese 😉...