Toma előszilvesztere

 Tulajdonképpen a két ünnep között egy szabadnapom volt a szerda, mert nyilván nem önként, de mindenkinek dolgozni kellett nálunk az ünnepek alatt, ilyenkor szabadság, meg semmi sincs, hírek ellenben mindig vannak (ha néha összeguberálósan is). Ez az a hátránya a munkának, amiért sokáig vacilláltam, hogy elvállaljam-e egyáltalán, hiszen a hétvégézés és az ünnepnapozás állandó elem és persze minderre jól emlékeztem, hiszen tapasztalatból tudtam milyen ez... Mondjuk annyira nem volt szörnyű a mostani helyzet, csak inkább fárasztó, mert hétfőn dolgoztam fél 11-fél 5-ig, de az utazással együtt azért annak a napnak a nagy része elment. Kedden és csütörtökön hajnalos voltam, ami annyit jelent, hogy háromnegyed 4 körül indulok itthonról, 5-kor már friss hírek vannak nálunk, viszont fél 11-kor mondom az utolsót, szóval a nap jelentős része szabad. (Csak arra kell vigyázni, hogy élhető időpontban feküdjön le az ember lánya aludni este, mert különben a másnap nagyja szabad ugyan, de én meg zombiüzemmódban vagyok sokszor 😉). Akárhogy is, ez a kedvenc műszakom, pedig a munka is nagyon sok hajnalban, mert 6-9-ig a reggeli műsor része a mindenkori hírszerkesztő, állandó megszólalásokkal, szóval nincs nagyon szünet, még pisilni is meg kell gondolni mikor szaladok ki, de utána viszont szabad vagyok, mint a madár. Ez majd nyilván nyáron jön nagyon jól...

Szóval visszatérve az előszilveszterezésre, gondoltam kitalálunk valamit, elmegyünk valamerre vagy ilyesmi, de ezt keresztülhúzta Toma ötlete, hogy Vince barátjával bulizhasson egy picit. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, meg hát már régen jöttek át hozzánk Toma barátai, egyrészt a munka miatt, másrészt már volt többször megbeszélt időpont, de egyszer lebetegedett az, aki átjött volna, és volt olyan is, hogy Toma Vincéhez ment volna át, de akkor meg ő robbant le... Szóval nem egyszerű ez mostanában, de most minden adott volt végre, így aztán jött Vince, egész nap nálunk volt, másnap már nem is lett volna jó neki sem, mert családlátogatásra utazott. Természetesen remekül érezték magukat a fiúk, rengeteget Chiliztek kint, fociztak is, bent is sokat játszottak és nem a kütyükkel a legtöbbet, ami külön öröm volt! Valahogy állandóan palacsintát akarnak enni, akárhányszor itt van Vince, úgyhogy sütöttem egy jó adagot, volt gyerekpezsgő is, szóval boldogág volt és jókedv! Fotóm sajnos nincs semmiről, de a tőlük telhető legjobban búcsúztatták a fiúk az évet 😉...

Budapesti ünnepi díszkivilágítás

 Most már talán ez is kezd hagyománnyá válni nálunk, hogy valahogy az ünnepi időszakban megnézzük a karácsonyi díszkivilágítást a belváros szebb pontjain. Egyébként ebből mostanában Toma nem enged, tavaly is nagyon kardoskodott mellette a két ünnep között, most meg talán még jobban! Így 26-án estefelé beautóztunk az Andrássy út felé a rakparton át, aztán a Hősök terénél parkoltunk, sétálgattunk, átmentünk a Vajdahunyad várhoz, majd köröztünk még a környéken. Feltétlenül, legfőképp Toma kérésére úgy mentünk hazafelé, hogy lássuk a Puskás Arénát, a Hidegkuti Nándor, meg persze a Fradi Stadiont és ha már arra jártunk megnéztük az új kézilabda csarnokot is 😉. Eben még az a plusz öröm, hogy ezt mindig négyesben tesszük meg, szóval még Máténak sem jut eszébe kivonni magát belőle, úgyhogy amolyan családi program lett...

Itt nem csak úgy fotóztam a nagyvilágban, hátulról éppenséggel Máté van a képen 😉...

Itt pedig a család másik fele 😉...

Adventik

 Karácsony hetének utolsó hétfője eléggé adventire sikeredett nálunk. Egyrészt én hajnaloztam, mert Toma délben végzett az utolsó tanítási napján a szünet előtt a suliban. Így kis túlzással a munkából érte mentem és fergeteges jókedvünkben - ami a szünetnek és  karácsonynak szólt - egyből a Duna-partra vettük az irányt és már az első fotóból jól látszik, milyen jókedvűen búcsúztattuk az iskolát 😉:

Pedig sok időnk nem volt, ugyanis Tomával kisvárosunk oltópontjára mentünk negyed 4-re, előtte még gyorsan ebédelt is egyet a delikvens. A koronavírus elleni oltással kapcsolatban biztosak voltunk abban, hogy oltatunk, bár nyilván, mint minden oltásnál és még Máté esetében is, amikor kapta akármikor a korona elleni oltást, volt bennem egy kis félsz, hogy minden rendben legyen. Azért a képhez hozzátartozik, hogy ez minden kötelező oltásnál, kiskorukban is így volt eddig és csak rájuk igaz, mert pl. magamnál fel sem merült még a korona előtti oltásnál sem, hogy izguljak bármi miatt 😉. Abban biztos voltam, hogy jobb ezen minél előbb túlesni, legalább, ha visszamegy Toma a suliba, addig eltelik 2 hét és itthon vészeli át a veszélyesebb időszakot. Egyébként minden simán ment, nagyon kedves volt az oltásnál mindenki. Toma nagyon jól viselte, se a karja, se semmije nem fájt utána, még csak fáradtabb sem volt. Egyedül egy kis hőemelkedése lett estére, 37,6, aztán semmi, ennyivel lement az egész, január 10-én megyünk újra. Utána meg valahogy nagyon karácsonyi hangulatunk lett, ugyan nem szokásunk, de sétáltunk picit a környéken, megnéztük a városi karácsonyfát és a templom mellett a jászolt, tényleg váratlan, de karácsonyos hangulatban telt az a délután, pedig még csak nem is gondoltuk volna, hogy mondjuk egy oltás után ez előferdülhet, de hát mindig a legváratlanabb szituációkban adódnak a legjobb pillanatok 😉...

Másnap - nekem megint munka után, Tománk pedig Andor barátjától velem hazafelé jövet  olyan dél tájékán - a Duna-parton ért minket a karácsonyi hangolódás. Gyönyörű verőfényes napsütés volt, nem lehetett nem kint bóklászni egy picit. A következő 2 nap már úgyis lázas készülődéssel telt, idő sem volt már ilyen úri huncutságokra 😉...

Meccsnap

 Volt ilyen is decemberben... Már nagyon régen voltunk meccsen, végre decemberben megint eljutottunk. Toma már égett a vágytól, nekem és mindenkinek nagyon hiányzott! Szuperül éreztük magunkat, egész jól is játszott a Fradi, 1-0-ra verte pont a Honvédot 😉, de ezt akkor a Családfő sem bánta. Jó volt szurkolni, drukkolni, örülni a gólnak, büfézni, zsíros kenyeret enni teával, nekünk Mátéval meg forralt borral 😉...

Toma kedvenc menüje meccsen: zsíros kenyér teával 😉...

Kár, hogy a következő Fradi meccs február elején lesz csak, már természetesen várjuk!

Adventi

 Azt nem tudom mennyire meséltem, hogy nagyon bírom, ha már ilyen messze járok dolgozni, az pont Óbudán van és pont azon a részen, a Fő térhez közel. Nagyon szeretem azt a környéket, szerintem elbűvölő a macskaköves, régies kis utcáival, tereivel. Egyszer régebben, amikor a Családfő elkezdett a mostani helyén dolgozni és akkoriban még a Pesti rakparton kocsikázott minden nap, amikor panaszkodott a dugókra egyszer azt mondtam neki, hogy én örömmel ülnék a dugóban, ha minden nap azt a látványt nézhetném ott a rakparton. Hát, vigyázni kell az ilyen kívánságokkal, mert most én is ilyen dugókban ücsörgök csak éppen a túloldalon, a budai oldalon 😉. De egyébként annyira tényleg nem bánom, szeretek nézelődni, ha napközben lassabban haladok, mindig találok a rakparton valami látnivalót, hol egy horgászt, hol egy kisgyereket a szüleivel, de ha csak a túloldalon a régi házakat és a Parlamentet nézhetem, már az is üdítő! A Családfő sokszor mondja, hogy menjek már át az Árpád hídon ilyen dugókban és menjek a Hungária körút felé, de eddig még soha nem vitt rá a lélek. Minek? Ott is dugó van, viszont sokkal szürkébb, lehangolóbb arrafelé minden, a Budai rakparttal fel nem veheti a versenyt 😉... Na szóval, kicsit elkalandoztam... Az adventi időszakban gyönyörűen ki volt és még mindig ki van világítva Óbuda, főleg az a környék a Fő tér felé. Imádom az ilyen kis lopott pillanatokat, amiket lefotóztam az autóból. Az első képek egy éjszakai munka után, olyan éjfél körül készültek, senki nem járt az utcákon, kényelmesen megálltam és a kocsiból fotóztam:

A következő pedig pár nappal később, hajnali 4 körül készült, egy reggeli munka előtt, szintén a kocsiból kattintgattam, éppen pirosat kaptam és megint csak szinte senki nem volt a környéken (végül is, nem is csodálom...)...

Szeretem észrevenni az ilyen kis apróságoka, sokkal szebb minden egyből, hiába van késő vagy éppen nagyon korán... Jó volt decemberben ezt látni minden nap, amikor dolgoztam...

Advent Óbudán

 Vagyis a rádiótól kb. 2 percnyi sétára lévő adventi vásár neve ez, ahová egyébként csak nagyjából 4-5 éve szeretnék eljutni karácsony tájékán 😉. Már csak azért is, mert csodaszépeket hallottam róla, hogy az egyik leghangulatosabb adventi vásár és ez valóban így is van. Ott a Fő téren olyan az egész, mint egy századfordulós mesebeli történet, pedig sokat levettek belőle most a kordonok, de így is nagyon szép volt, mint egy kis ékszerdoboz. Tomával mentünk be az első decemberi szombaton a rádióhoz, már parkolni sem volt egyszerű, sehol nem találtam helyet, aztán egyszer csak megláttuk, hogy valaki éppen kiáll az egyik ház elől, így mi berongyoltunk a helyére. Aztán egyből a Fő térre siettünk, már csak azért is mert eléggé csípős hideg volt. Körbejártuk az egészet, tényleg gyönyörű volt, viszont nem tudom, hogy a kordonok miatt vagy egyébként is ennyien vannak, de óriási tömeg volt! Ez egy kicsit levett a varázsból, ugyanis nézelődtünk, vásároltunk is volna, de nem fértünk szinte a pultokhoz. Na meg ügyesen nem vittem magammal nagyon készpénzt, csak kártya volt nálam, de azzal ott nem sokra mentünk - volna... Ha vásároltunk voln, de nem tettük, pedig összeguberáltam egy kürtőskalácsra elegendő aprót, be is álltunk az egyik sorba, de Toma beszélt le róla végül, mert elege lett a várakozásból. Viszont jól szemúgyre vettük és végignéztük a kürtős készítését az egyik székely pultnál, megnéztük a jászolt is, meg sok kis apró részletet ami tetszett, aztán továbbálltunk...

Toma mindenképpen fel akart menni a rádióba, ahol szombat késő délután csak a kolleganőm van egyébként, hétvégén nagyon magányos műfaj a mi munkánk 😀 ... Felmentünk, legalább "folyó" ügyeinket is megoldottuk, meg felmelegedtünk, ittunk egy kis meleg teát-kávét, beszélgettünk Gabival, már amennyire a hétvégi sűrűben szegénynek az ideje engedte és megnéztük a Forma-1 időmérőjét, ami akkor eléggé későn volt. Közben Toma bejárta a rádiót, a stúdiókat és az egyik nagy, hatalmas labdán közlekedett mindenhová 😉... Nagyon szeret bent lenni, az egyik szombaton - nem az volt az első - bejött és végigcsinálta velem a műszakot, a Családfő mondjuk reggel 9 körül hozta be, hogy a hajnalt kikerülje, de élvezte minden percét, pedig nem nagyon tudtam foglalkozni vele, amit előre tudott is, mégis bevállalta. Ráadásul akkor este, már nagyon szépen fel volt díszítve bent karácsonyi hangulatban minden, tele karácsonyi manókkal szinte minden helyiség, köztük állók is voltak, úgyhogy persze azokat is meg kellett csodálni 😉. Hazafelé természetesen a Budai alsó rakparton mentünk, megcsodáltuk a csodaszép és sok helyen karácsonyi díszkivilágításokat, úgyhogy ez is adventi hangolódás volt. Este 8 körül értünk haza, de hangolódásnak az egyik legjobb délután volt...

Adventi

 Most már több éves szokás, hogy kint bóklászva a Duna-partunkon hangolódunk a karácsonyra -- többször is - mégpedig úgy, hogy ott tervezgetünk, beszélgetünk, programot szervezünk, menüt írunk - fejben - , sütünk-főzünk 😉. Semmi pénzért nem hagynánk ki, pedig van, amikor - mint most is - az eltervezett dolgok fele sem jön össze, de az élmény az mindig szuper 😉. Szinte a december eleji, legelső napok adventije, Chilivel kiegészülve (akinek a menü tekintetében igen határozott, kiforrott, gourmet elképzelései voltak 😉)...

Kendőzetlenül

 Éppen pár nappal karácsony előtt vásárolunk kisvárosunk egyik szupermarketébe igyekszünk, de az udvaron ki van írva, hogy élőhal. Tomának felcsillan a szeme, hogy húúú, de jó, és, hogy kerülnek ide egyáltalán élő halak...? (Mert egyébként ő nagyon szereti őket, nem szereti a halat sem enni, mert sajnálja, valami különös kapcsolat van közte és a halak között a peca miatt, ahol mindig vissza is engedi őket a vízbe) Na, szóval elkezdem magyarázni, hogy ez nem az az élő hal és eléggé szomorú végük lesz a halacskáknak, mert kiválasztják őket és hát nagyjából addig élnek, a vevő meg boldogan hazaviszi és elkészíti mondjuk ünnepi ételnek... Toma egyre komorabb ábrázattal hallgatta végig a történteket és a végén csak ennyit mond a vevőkre: - Pszichopata állatok...

Amik kimaradtak...

 Két apró mozzanat, amit kihagytam a karácsonyos történetekből, mert egész egyszerűen elfelejtettem, mondom, hogy nem kevés dolog történgetett itt előtte, közbe és utána 😉, de azért jó benne tartani az emlékekben, mert ezek is annyira mi vagyunk mostanában...

Az első, hogy hogy nem, Máté kitalálta, hogy bulizni megy 22-én éjjel... Ami nem volt baj persze, máskor is előferdül az ilyesmi, de én akkor általában nem alszom, most az egyik barátjával ment a belvárosba valami szórakozóhelyre. Gondoltam úgyis készülődnöm kell, tésztát gyúrtam, sütögettem volna, ugyanis azért az előző napok hajnalozásai csak megtették a hatásukat és elszenderedtem a kanapén. Szerencsére a Családfő "helyettesített", mivel írt Máténak, válaszolt is neki, hogy nemsokára indulnak hazafelé, a Családfő pedig önként ajánlkozott, hogy elmegy értük. Valahol itt ébredtem fel, én is nagyon megörültem, hogy már virrasztanom sem kell, miközben csak úgy mellékesen kiderült, hogy akkor Levi barátja is hazajön vele és nálunk alszik - ha nem gond, kérdezték ők 😉 - hát egyébként persze, hogy nem gond. De, 23-án úgy kezdeni a reggelt, hogy azt sem tudom hol kezdjem a takarítást és sütés-főzést és még vendégünk is van, de egyébként szalad a lakás, hát az éppen nem mondható stresszmentesnek 😉, annyira, hogy néha megfordult a fejemben, hogy hagyok mindent úgy ahogy van - de azért jó, hogy nem tettem...

A másik az éppenséggel megint Mátéhoz kötődik, ugyanis nekünk a Családfővel eszünkbe sem jutna valahogy az ebéd vagy vacsora utáni iszogatás. Most viszont - már nem először - Máté juttatja eszünkbe, úgy, hogy előkerít valami finom innivalót. Most 25-én este a vacsora után egy remek rozét, ami tényleg agyon jó minőségű volt és nagyon jól is esett, a végén még gasztronómiai kultúrát tanulunk a fiunktól 😉...

Karácsony

 Erős hullámvasút volt a karácsony előtti 2 nap, néha úgy éreztem, hogy az ünnepek most totál felkészületlenül érnek... Mondjuk ajándékokba jók voltunk, de csak abban. Se nagytakarítás, se sütés, se semmi nem volt 2 nappal korábban, de még eggyel sem szenteste előtt 😉... Mondhatnánk, hogy innen szép nyerni, de akkor azért nem így éreztem... Annyira sok minden volt az ünnepek előtt, hogy nem is tudnám elkezdeni a mesélést. Csak néhány kiragadott momentum: Tommáék kedd helyett hétfőn mentek utoljára suliba, de csak csütörtök tájékán derült ki, hogy a suli elengedi azt a keddet. Én az utolsó utáni pillanatban cseréltem a napközbeni munkát reggelre hétfőn, ami azért volt kissé fontos, mert nem tudom, hogy jött volna haza Toma dél körül a suliból... Közben bejelentkeztünk Tomával oltásra, oda mentünk hétfő délután. Aztán kedden megint hajnaloztam, Máté akkor még suliban, a Családfő dolgozott, Toma pedig Andorékhoz ment át délelőttre. 

Másnap már a fiúk itthon voltak, én még megejtettem az utolsó nagybevásárlást sütikhez valókkal, üdítőkkel, gyerekpezsgővel és mindennel, ami kell. Máté besegített és kitakarította a felső szintet cakumpakli, ez mentett meg, mert így kitakaríthattam másnap az alsó szintet... Aznap ajándékvásárlásra kísértem Tomát, nekünk vett a saját pénzén, annyira édes volt, pedig próáltam lebeszélni, de hajthatatlan volt... Másnap szinte egész nap takarítottam, estére feldíszítettük a fát, de főleg a fiúk csinálták - volt közben gyerekpezsgőzés is, lassan hagyomány lesz -  én meg készítettem a bejgliket 😉. 

24-én minden úgy zajlott, ahogy nálunk szokás, annyi különbséggel, hogy most Toma is bekészítette a fa alá az ajándékait (én parfümöt, gyűrűt és nyakláncot kaptam tőle, elbűvölt és azóta minden nap hordom) és Mátéval egymást is megajándékozták 💓.  Reggel ahogy keltünk ajándékokat bontogattunk, rengeteg ajándék sikeredett valahogy, Máté futócipőnek és ruha vásárlási utalványnak örült talán a legjobban, Toma a BL focilabdának és focis Xbox játéknak, a Családfő horgászutalványnak, én pedig a - Toma ajándkán kívül - a Pandora karkötős kiegészítőknek. Aztán mivel csak a bejglik voltak készen, a mézest csak begyúrtam előző nap, délelőtt sütöttünk pár adagot Tomával (még a fotókon is létszanak a különböző fázisok),

majd ünnepi ebédeltünk a rendelt ételből abból az étteremből, ahonnan már tavaly is hoztuk az ebédet. Aztán "csak" együtt voltunk nagyon jó volt így, beszélgettünk, nézegettük az ajándékokat, sőt még ki is próbáltuk őket 😉, játszottunk és már este is lett... 

Másnap hajnalban dolgoztam, de egy óra körül már itthon voltam, tegnap Orly csirkét sütöttem, majonézes kukoricával, párolt rizzsel, este pedig Toma kérésére díszkivilágítást néztünk a belvárosban az Andrássy út és a Hősök tere környékén. Most karácsonykor kevesebb időnk volt mindenre, de talán pont ezért intenzívebben töltöttük együtt az időt, tényleg egymásra koncentrálva, én nagyon figyeltem, hogy most semmi más ne vonja el a figyelmemet és úgy tűnik sikerült! Más karácsony volt ez már a készülődésnél is, de a munka miatt rövidebb is lett, viszont érdekes módon, koncentráltan használtuk ki, amit csak lehetett! és így is jó lett! Ez egy másik út volt, de jó helyre vezetett 😉... Végül egy kis életkép a karácsonyi, reggeli ajándékbontás után 😉...

Boldog, szép karácsonyt!

 Ugyan nagyon megkésve értem ide, de megvan ennek is az oka. Az az igazság, hogy ez a karácsony más volt, mint az eddigiek: minden csúszott a sok munka és egyebek miatt, dolgoztam is 25-én, a karácsony előtti időszakban pedig nagyjából 2 napom volt arra, hogy itthon is összerázzam a dolgokat, de ebben még vásárlás is volt, szóval ahhoz képest, ahogyan akkor gondoltam, hogy a fele dolgokkal sem leszek kész, tulajdonképpen nagyjából minden meglett 😉... Amiért pedig nem jöttem eddig és ugyan nagyon szeretnék, de nem tudom mikor fogok, az az, hogy a megmaradt időben most igyekszem minden percet a családdal lenni. Hol úgy, hogy együtt sütünk-főzünk, hol beszélgetünk, hol játszunk, de együtt vagyunk és erre most mindannyiunknak nagy szüksége van, Tomának pedig úgy látom különösen! De biztosan jövök és mesélek hamarosan! Addig is Mindenkinek nagyon boldog, meghitt és szép, közösen megélt, szeretetben töltött karácsonyt és ünnepi napokat kívánok!

Hangolgatás?

Nem tudom, nekem nagyon nehezen megy idén ez a behangolás karácsonyra.... Pedig próbálom megragadni az alkalmakat, ha szűkösen is, de megyünk pl. adventi vásárra, kint a Dunánál is hangolódtunk, igaz nagyon a hónap elején, és itthon is próbálunk valamit kicsiholni, ez utóbbi még eléggé döcögős. De! Valahogy elsodornak a mindennapok, nem megy ez úgy, mint tavaly - pedig akkor is a cikkírások miatt kicsit megkopott a dolog - tavalyelőttről ne is beszéljünk... Egyelőre odáig nem jutok el, hogy listát írjak magamnak a legfontosabbakról. Most valahogy sok a munka is, mellette elintéztem az osztály Mikulást és most a karácsonyi ajándékokat is a tanító néniknek, itthon is járt a Mikulás persze, megvolt a Családfő szülinapja és névnapja is (mindkettő munkanapomon, ami azt jelenti, hogy fél 7-re értem haza, még torta is lett, előző nap megsütve). Érdekes, annyira nem is vagyok fáradt, de egyszerűen olyan, mintha  mindenhol valami tennivaló várna. Volt régebben egy reklám, amiben a reklámhős - ha van ilyen egyáltalán - egy nő szenvedett a stressztől, mindenhol sárga cetlik jelezték a sürgős elintéznivalóit, na, most én is így érzem magam... A takarítást és egyebeket valahogy beütemezni sem tudom még, valahol lesz, de hogy mikor és hol, azt még nem tudom... 25-én dolgozom, igaz csak pár órát, 9-13-ig asszem, de hát ez sem dob fel, mint ahogy az sem, hogy két ünnep között is háromszor bent leszek, bár igaz, ebből kettő hajnal-reggel-délelőtt fél 11-ig, egy pedig 11-fél 5-ig, de ez megint csak nem boldogít túlzottan... Lehet máshogy kéne hozzáállni a dolgokhoz, nem mindent ugyanúgy akarni, mint akkor, amikor ennek a sok mindennek és főleg a munkának, a fele sem volt...