Az ellopott ötös esete...

 Toma telefonon hív fel a munkában és felháborodva ecseteli, hogy a tanító néni ellopta a nyelvtan ötösét! Ezen, félig a híreket írva egy pillanatra elmorfondírozom, hogy hogy is eshet meg és egyúttal megállapítom magamban, hogy ezek szerint négyes lett a dogája. Aztán az állam is leesik, amikor kiderül hogy bizony az az ötös nem négyes, hanem hármas 😅, ...mivel két táblázatos feladatnál egyesek a megadott szavak helyett, a sajátjukkal operáltak és bár hiába lett az hibátlan, ugye nem az volt a feladat... Hát, így történik meg Toma szerint, hogy valaki ellopja az ötösödet, akiről menet közben meg kell állapítanom, hogy a marketinges vagy PR pályát kell megcéloznia, de egy kiváló kereskedő vagy ügyvéd is  lehet belőle 😅...

Ártéri kiserdőzés

 Ez a múlt heti kis bóklászásunk volt, itt a közelben. Toma akkor ugye még nem mehetett suliba a köhögése miatt, én pedig a begsim utolsó napját töltöttem itthon. Hétköznap délidő volt, egyébként sem egy felkapott helyszín ez felénk, de a kis kirándulásunk alatt, egy teremtett lélekkel sem találkoztunk... De ez így jó, ezért is szeretjük ezt az útvonalat, több más dolog mellett, ráadásul már rég jártunk arrafelé 😉. Nagyon szép időnk volt, remekül éreztük magunkat, sokkal jobb kedvvel jöttünk haza, feltöltődtünk!

Útban az árteres felé, Toma "örökbefogadott", saját maga választott kedvenc fája...

Névnapi bowling és meccsnap

 Tomának március 7-én van a névnapja, amit nagyon szeretünk, szerintem az övé a legjobb időpont a családból. Nekünk a Családfővel télen van, Máténak szeptemberben, de ez valahogy olyan tavaszkezdet, felcsillan a remény a szép napokra, szóval olyan szeretjük nap 😉... Viszont, mivel mindkét fiú augusztusi, a szülinapok miatt megszoktuk, hogy aznap ünneplünk, amikor van a napja, addig amíg akarunk és nincs semmi kötelezőség körülöttünk, hiszen nyár van. Na, hát persze a névnappal ugye így nem járhatunk, ami Tomának most éppen hétfőre esett. Ezért már szombaton meglepetés programja lett, lefoglaltam egy 11. kerületi helyen bowling pályát, amire már ezer éve vágyott, de a járvány miatt sajnos az utóbbi években beszűkültek a lehetőségek. Mi sem mutatja jobban, hogy a bowling pályák is megfogyatkoztak, pedig előtte sem voltak tömegével elérhetők. Például itt a kisvárosunkban is volt egy étteremmel közösen üzemelő pálya, ahol voltunk is kb. 3 éve, nagyon tetszett is. Na, itt az étterem megmaradt, de a pálya már nem üzemel. Volt itt a közelben egy sportcentrum is, ahol volt bowling, ott nem csak a pálya, hanem az egész centrum megszűnt... Ami van, az a kevés Budapesten belül, horror áron megy, de hát mit volt mit tenni, lefoglaltam egy étteremmel közöset a 11. kerületben. A lényeg, hogy Tomának fogalma sem volt minderről, szóval iszonyúan megörült, amikor szombat délután hazaérve a munkából szóltam, hogy készüljön, mert megyünk családilag bowlingozni, a névnapi ünnepségsorozat jegyében... Egyébként Toma nagyon ügyesen játszik, de már megszoktuk, ami mozgás, az neki nagyon jól megy. Mondjuk ő nem elégedett magával, mert nem tud mindig tarolni, sőt van, hogy csak 1-2 bábut dönt le, de hát kérem nulla gyakorlással ez ennyi idősen szép eredmény, úgy, hogy többször volt telitalálata is...

Persze Máténak sem volt ellenére a dolog, meg senkinek sem, mert mindannyian szeretünk bowlingozni, úgyhogy jó volt, jól éreztük magunkat abban a 2 órában és elég is volt. Másnap folytatódott az ünneplés, de erre már készültünk, hiszen tudtuk, hogy Fradi meccs lesz. Beletettünk ebbe is egy kis csavart, mert oda ugye együtt szoktunk menni, viszont most Máténak valami tanulnivalója volt és inkább kihagyta. Így felötlött bennünk a gondolat, hogy a Családfő bejáratos a VIP szektorba, vagyis ő bármikor bemehet, de csak maximum egy valakit vihet magával. Toma meg imádja a VIP szektort, mert mindig van az asztalokon mogyi, meg kényelmes, szép, még plédek is vannak a szurkoláshoz, szóval ő szeret oda bekuncsorogni 😉. Így a névnapja alkalmából, most a Családfővel kettesben mentek meccszeni a VIP-be, ami megint csak nagy öröm volt! Direkt hétfőre hagytuk az ajándékot, nem is volt túl jó nap az a hétfő, eleve 4 után ér haza Toma, másnap köri TZ-ét írtak, szóval tudtuk, hogy nagy dolgok kérem abban a pár órában már nem történnek. Azért szépen felköszöntöttük és előhúztuk az ajándékát is, ami világtérkép puzzle lett, mert mostanában rajong a térképekért és nagy siker volt nemrég az Európa puzzle is. Gyűlnek a puzzle képek keretestül, amit majd ki is kell rakni a szobája falára természetesen 😉...

Szabadon

 Letelt végre a karantén, pedig tényleg "csak" 1 hét volt, nekem sokkal többnek tűnt. Közben majdnem sikerült a balesetire mennem a bokámmal, ugyanis nagy szabadságomban elmentem tegnap estefelé újabb antibiotikumot kiváltani Tomának a gyógyszertárba, és kifelé jövet az egy darab kis lépcsőn rosszul léptem és szinte kifordult a bokám. Hát, mondtam szuper! Aznap jött meg az új futócipőm, amivel egyelőre gyalogolni fogok, de a lényeg ugyanaz, azt hittem sehova sem megyek, csak a gipszért a kórházba... Persze nyilván nem fordult ki szerencsére, de akkor nagyon gyanús lett a dolog, mert sántikálva mentem a kocsiig. Aztán itthoni átmeneti javulás után, este még jobban kezdett fájni, Toma igazán gondoskodó volt, még egy mélyhűtött hasábkrumplit is tett a bokámra, amitől valamit enyhült a fájdalom, vagy csak nem éreztem.

A krumplit természetesen ebédre megsütöttük, mert egyesek rájöttek, hogy ez milyen jól fog nekik esni, úgyhogy még be is segítettek a készítésbe. Viszont a bokám úgy tűnik megúszta, érdekes módon reggelre alig éreztem valamit, fura is volt, de nagyon örülök, úgy tűnik mehetek legalább gyalogolni 😅...Tomának pedig itthon kellett maradni a héten - nagy sajnálatára 😉 - mert enyhén hörgőgyulladás gyanús. Ez is egy jó kis eset, ugyanis mindketten karanténban voltunk még a Családfővel szerdán, úgyhogy nem vihettük el a doktornénihez. Aki viszont szerette volna látni a delikvenst, ezért azt találtuk ki, hogy a Családfő elvitte őket kocsival a rendelőhöz, Máté pedig bement Tomával, szóval a nagy vitte orvoshoz a kicsit.. A doktornéni elmagyarázta, hogy mit hall - egy kis szörcsögést a tüdőben - felírt antibigyót és mindent elmondott Máténak, akinek örült, miután 18 évig járt hozzá, de most szeptembertől ugye, már a felnőtt orvoshoz tartozik...

Hát, szóval így vagyunk most, én este már dolgozom, a fiúk szájsebészetre mennek délután, elkezdődik Máté fogszabályzós köre, most csak vizsgálatokkal, aztán majd kiderül, de kétlem, hogy belevágnánk egy kisebb szájműtétbe az érettségi előtt. De majd meglátjuk, mindenesetre élvezzük a szabadságot, ami jelenleg abból áll, hogy én dolgozni mehetek, a fiúk meg a szájsebészetre 😅, de fő a jókedély!

Kis-dunai tavasz

 Itt is, mint a kertben egy nap alatt virágoztak és zöldültek ki a fák, bokrok és még néhol a talpunk alatt a föld is... Annyira jó, hogy ezt észre is tudtuk venni, hiszen másfél hete itthon vagyunk és 2-3 napja konkrétan látszik a tavasz...

Tavaszi kertiségek

 A nárcisz csupán egy éjszaka alatt borult virágba, keddről szerdára lett ilyen szépséges tavaszköszöntő...

Nőideál

 Toma: - Az biztos, hogy nekem soha nem lesz olyan barátnőm, akinek műszempillája, műkörme, műhaja lesz! ... Vagy, ha mégis, akkor veszek neki művirágot 😉...

A suliból hazafelé

 Persze ezek nem mostani fotók, jó 2 héttel ezelőttiek, amikor még azt hittük, hogy végre más lesz ez a hónap, mint az előző és folytatódik a február végén megszokott gyakorlat. Vagyis, végre eljutunk megint oda, hogy mint régebben, amikor még nem dolgoztam és az idő is szép arcát mutatja, gyalog megyek Tomáért és szépen ráérősen hazasétálunk, meg-megállva kedvenc helyeken, stégeknél, öblöknél, padoknál, uzsonnamaradékokat majszolva... Ez is egy ilyen délután volt 😉...

Karanténos helyzetjelentés

 Őszintén szólva elegem van a karanténból vagy miből... Persze senki sem ellenőrzi, nem is tudom van-e ennek létjogosultsága most már, a tesztelés után mondjuk szigorúan közölték az 1 hetet, amit mi betartunk persze a Családfővel, mert lelkifurdalásom lenne, ha nem így tennénk, de arra kíváncsi lennék, hogy ezt hányan teszik rajtunk kívül... Valahogy olyan "anti" történetnek érzem az egészet, amiben valahogy benne ragadtunk, mintha ez valahogy hónapokkal korábban lett volna aktuális, de nekünk mégis most jutott, most éljük meg... Vagy valami ilyesmi, amit érzek, de lehet, hogy csak ez a bezártság ment az agyamra... Egyébként meg a legrosszabb, hogy egyszerre vagyunk benne, vásárolni sem igazán tudunk menni, tegnap Mátét elvitte a Családfő a boltba, mert azért hozzánk csak úgy az messze van, be is vásárolt valamennyit, az a szerencsénk hogy mielőtt lebetegedtem én is, meg a Családfő is vásárolt, szóval valahogy kihúzzuk. 

Toma még szerdáig itthon van, mert az antibigyóra sem javul szélsebesen a köhögése, de azért valamennyire jobb már. Máté már suliban, ő az egyedüli, aki a normál életét éli, ma még edzeni is megy 😉. Én meg rendeltem egy futócipőt, ugyanis szétmenőben van a régi és pont a betegség előtt poroltam le egy picit a futást. Amit persze most nem tudok nagyon folytatni, mert jobb, ha hetekig nem erőltetem magam, úgyhogy azt találtam ki, hogy gyalogolni fogok, úgyis ki akartam próbálni milyen az, de nyilván, ha futhatnék nem tenném, szóval most kipróbálom a nordic walking-ot botok nélkül, legalább 1 órát gyalogolva, legalábbis ez a célom 😉... 

A hétvégén sütöttem-főztem, Tomával lángost csináltunk gyümölcslevessel, nagyon jó kis tavaszi hangulatunk lett tőle. Aztán ezt csak fokozta a Forma-1, egész hétvégén néztük, ahol ráadásul legnagyobb örömünkre a Ferrari vitte a prímet, szuper kezdés volt! Én pedig mindig megállapítom, hogy igazi rajongó lettem az évek alatt és amikor kiállások, stratégiák, közepes és lágy gumik kerülnek szóba, mindig megkérdezem magamtól, hogy na de honnan tudom én ezeket egyáltalán 😉...? Aztán rengeteget tanulunk is, illetve pótolunk Tomával, úgyhogy ha akarnánk sem tudnánk unatkozni...

Közben az olvasókedvem is megjött, beletemetkeztem egy izgalmas könyvbe, Tizenhárom a címe. Szerencsémre pont a lebetegedésem előtt pár nappal voltam könyvtárba, vissza kellett vinni a lejárt könyveket és szét is néztem, meg választottam célirányosan is, szóval van olvasnivalóm. Csütörtökig vagyunk karanténban,pénteken este már dolgozom, de szerintem már ma is tudnék. 2-3 napos erős náthával és torz hanggal lement az egész, a Családfő még a náthás szakaszban van, de örülök és remélem ennyivel megúsztuk ezt a kórságot, ami pont 2 éve uralja az életünket.. Fura és egyben nagyszerű, hogy az oltásoknak hála és persze az Omikronnak, egy kis influenzává szelídült ez az egész...

Pozitív poszt

 Vártuk és készültünk a 4 napos hosszú hétvégére! Rengeteg ötlet, terv merült fel főleg bennem, sok-sok cél lebegett a szemem előtt, hogy miket is fogunk mi csinálni 😉 ! Pedig szombaton és hétfőn dolgoztam, de ez be volt kalkulálva, a délutánok ott is szabadok voltak, gondoltam sebaj, majd ott is beszuszakolunk valami kis oda és beleillő programot. Volt itt minden tervben: Budai Vár, Várkert Bazár, múzeumok, Szentendre, közeli és távolabbi kirándulások. Mert ugye ebben az évben csak alig valahová sikerült kimozdulni, talán a január volt valamennyire aktívabb, de a február nagyrészt betegségekkel telt. Hát, lehet, hogy az Univerzum is érezte, hogy kicsit túlgondoltam magam és legfőképp ezt a 4 napot, mert erősen közbeszólt. A miket is fogunk mi csinálni tervből, leginkább a miket is NEM fogunk mi csinálni lett... Először Toma kezdett köhögni és arra panaszkodni, hogy oké, oké, tudja, hogy vasárnap van és miket terveztünk, de mi lenne, ha nem mennénk, mert nincs túl jól... Én meg örök tagadóként már szombaton éreztem, hogy ki van száradva a torkom a hírmondások alatt, de gondoltam nem ittam eleget és egyáltalán, jobb lesz ez! Vasárnap sem lett jobb, inkább csak rosszabb, de ezt magamnak sem vallottam be. Teleittam magam gyömbéres, mézes-narancsos teával és gondoltam voilá, már minden oké is lesz! Már csak azért is, mert beterveztünk hétfő délutánra egy jó kis kirándulást. Hát, nem lett jobb, sőt, csak rosszabb, de ez csak hétfő hajnalban derült ki, amikor felkeltem. A hangom valami torzszerűség volt, 37,6-ot mértem, de mivel hajnal volt és egyedül voltam a rádióban, amíg dolgoztam, mert ez hétvégén így van, olyan korán már nem nagyon tudtam kinek szólni és nem is akartam, szóval bevettem egy lázcsillapítót és elindultam dolgozni. Életem egyik legnehezebb dolgozása volt, ugyanis régebben is mentem kicsit lerobbant hanggal dolgozni, de nagyon nem mindegy, hogy egy órában egyszer, vagy mint most, négyszer mondok híreket... A hosszú hírblokkok úgy néztek ki a végére, hogy kábé 2 hír után nyomtam a köhögő gombot, tényleg szörnyű volt, már reggel 7-kor azon filóztam, hogy fogja bírni ezt a hangom fél kettőig. Aztán mivel otthonról a háború miatt egy turnusvezető dolgozott velem szerencsére, érzékelte, hogy én nem érzékelem mennyire tré a hangom 😉, besegített, hogy ugyan nem sokkal, de egy fél órával korábban váltott a délutános társam, pedig akkor én már déltől úgy voltam, hogy ha eddig bírtam, végig kibírom. Sőt, nevetni fogtok, de még az is megfordult a fejemben, hogy akkor menjünk kirándulni, mert meg voltam győződve róla, hogy ez csak egy megfázás, felső légúti nyavalya. Szerencsére Toma nem volt ilyen fitt, és akkor sem akart sehová sem menni, úgyhogy letettem róla és hazamentem. Máté egyébként meg egész hétvégén és azóta is az emelt törit tanulja, ő nem is jött volna, a Családfő ismerve engem teljesen rákészült a dologra, alig hitte el, hogy hazamentem, csak úgy... Szóval hazaértem és gondoltam csinálok már egy tesztet, hiszen legyen kizárva a covid. Hát, én lepődtem meg a legjobban, de szép pozitív lett, kb. 2 percen belül. Csak a váltótársamat sajnáltam és szóltam neki gyorsan, meg hát keresztülfutott a hír gyorsan a hírszerkben, szóval mindenki megtudta hirtelen, azt is, hogy borul minimum ez a hét. Azóta elmentem hivatalos tesztre is ma, ezt főleg az oltásaim és a reménybeli nyári utazási tervek miatt tettem meg mindenképpen, ami szintúgy persze már az első pozitív lett. Sőt, azóta társult hozzám a Családfő is, szóval most így vagyunk szépen itthon, Tomával és Mátéval is kiegészítve. Máténak ugyan semmi baja, de mivel vadul tanul és talán jobb, ha így nem megy suliba, így itthon maradt. Szóval újra és ismét beleléptünk egy hasonló körbe, mint nagyjából 1 hónapja, csak más szereplőkkel... Azóta volt 2 rosszabb napom, de főleg a hangommal és náthával telt, azt hiszem köszönhetek az oltásoknak, mert egy kis begyulladt torokkal és torz hanggal úgy tűnik lement ez a kórság. Remélem ez az utolsó ilyen betegséges körünk, mert nem hiszitek el, de nagyon elegem van a bezártságból és mennék már egy kicsit túrázni 😉 (vagy valahová)...

Suli után

 

Palacsinta nap

 Kedden palacsinta nap volt Tomáéknak a suliban. Illetve angol órára Niki néni hirdette meg a nagy eseményt, még a múlt héten. Nekem is utána kellett néznem, ez egy világnap, ami a nagyböjt kezdete előtti utolsó napon, húshagyó kedden van, amikor még utoljára lehet nagy lakomát tartani. Nagyon örültünk neki, mivel családilag imádjuk a palacsintát, Toma különösen boldog volt, már egy hete tervezgettük, hogy milyen finom és jobbnál jobb palacsintákat viszünk. Na, ez a nagy lendület hétfőig elszállt, ugyanis este lefekvésnél a delikvensnek jutott eszébe, hogy hoppá, holnap van a palacsintás napjuk és mi nem sütöttünk... Mondhatjuk totál kiment a fejünkből, én még azzal is próbálkoztam egyeseknél, hogy rábeszéljem vigyen gofrit, ami volt is itthon. Nem igazán jártam sikerrel, elhangoztak olyan kijelentések, hogy reméli nem ő lesz az egyetlen, akinek nem lesz palacsintája és hasonlók... Na gondoltam, ennek a fele sem tréfa, sütni kell! Az egészben az volt a legszebb, hogy vasárnap is, hétfőn egész nap, kedden pedig hajnalban dolgoztam, szóval mindenre vágytam éppen, csak palacsintasütésre nem 😉... Elküldtem Tomát aludni és megnyugtattam, hogy így vagy úgy, de lesz palacsintája reggelre. Természetesen 1 üveg buborékos víz sem volt itthon, úgyhogy most kipróbáltam milyen a tej és sima víz páros a palacsintatésztában, merem ajánlani teljes szívből, nem éreztük meg a különbséget, sőt, Toma szerint ugyanolyan finom volt mint mindig. Mivel nem akartam egy rakat palacsintát sütni, ezért nagyon leredukáltam az adagot és mondhatom bejött minden számításom, 5 darab palacsinta lett a végeredmény 😉. A sütésnek fél 12 körül álltam neki, utána még gyorsan tusoltam, aztán 3-kor keltem, már csak azért is, mert az egész napos szendvics és ételmenü pakolás mellett, megkentem a fahéjas és nutellás palacsintákat is akkor még hajnalban és egy kis dobozban bekészítettem a napi menü mellé... Hát, nem mondom, hogy az volt a legfrissebb reggelem, már csak azért sem, mert az ukrán helyzet miatt, most sokszoros a munka minden napszakban. Viszont nagyon jól sikerült a palacsinta nap, ami azért kárpótolt. Toma még Vince barátjának is adott a sajátjából, aki szegény elfelejtette és nem hozott, így kétszeresen is hasznos volt az éjszakázás. Azért remélem jövőre ügyesebbek leszünk 😉

"A bármi..."

 Természetesen napok óta, már egy hete ezzel kelünk, ezzel fekszünk. A bármikor megtörténhet bármi mondatból, múlt héten megtörtént a bármi egy része...A bármi azóta is tart és a rengeteg szörnyűség mellett, amiket már láttunk, feszültségben tart szerintem mindenkit, hogy ez a bármi, ne legyen még nagyobb, veszélyesebb, fenyegetőbb, vészterhesebb és világméretűbb mint eddig. A szomszédban felnőttek, gyerekek, fiatalok, anyák, apák, nagymamák, nagypapák, barátok, rokonok halnak meg, menekülnek és válnak földönfutóvá. Egyik napról a másikra. Tegnap még otthon voltak, dolgoztak, oviba, iskolába jártak, ma pedig több napos menekülés után ismerősöknél, ismeretleneknél szállnak meg vagy jó esetben egy menekülttáborban. Felfoghatatlan és el sem tudom képzelni mit érezhet az az apa, aki 2 hete még öltönyben ment dolgozni, ma pedig fegyverrel a kezében harcol a családjától elszakadva. Vagy milyen lehet azoknak az anyáknak, akik nemrég még uzsonnát készítettek reggel az iskolába indulás előtt a gyereküknek, fánkot sütöttek a farsangra és nárciszhagymát ültettek az ablakba, most pedig az éppen rajtuk lévő ruhában, alig valamivel menekülnek és nyugtatják a gyerekeket, hogy "történjen bármi, az a lényeg, hogy együtt vannak és valahogy minden megoldódik, akár még olyan is lehet, mint régen"... Vagy, hogy érezhetik magukat azok az idős nénik, bácsik, akik még pár hete az unokáikra vigyáztak, piacra jártak, a kertben szöszmötöltek, most pedig egy húzós bőröndbe pakolták az addigi életüket...   A panaszkodások, amik eddig esetleg elhagyták a számat a múlt hetekben zajló itthoni betegségek, összevissza munkák, iskolai pótlások, dolgozatok, TZ-ék, rosszabb jegyek, a közelgő érettségi és talán úgy általánosságban az elmúlt időszak koronavírus járványai miatt, ezek most mind eltörpülni látszanak a jelenlegi helyzet mellett. Abba pedig bele sem merek gondolni, ha pár száz kilométerrel arrébb laknánk, már Máté sem az érettségire készülne, hanem lehet éppen a behívóját várná vagy akár már bakancsban és sisakban, fegyverrel a kezében teljesítené a parancsokat. Azt hiszem ilyenkor, egy ilyen helyzet kíméletlenül rávilágít arra, hogy mi a legfontosabb és arra is, hogy vigyáznunk kell egymásra!