Volt egyszer egy szalagavató...

 Meseszerű a cím, ahogy visszaolvasom, de ez azért van, mert talán csak akkor hittem el, hogy tényleg nem lesz gond és meg lesz tartva minden, amikor ott ültem a sportcsarnokban... De megvolt pénteken az egész és nagyon jól sikerült!!! Hihetetlen egyébként, az is, hogy itt tartunk, de az is, hogy tényleg nem volt ebben gikszer, mert az utolsó pillanatig izgultam, gyanakodtam, hogy valami közbejön... De szerencsére nem jött és tényleg meghatóan gyönyörű volt az egész!

Máté nagyon jól nézett ki, iszonyú büszke voltam rá! Természetesen a legszebb résszel, a szalagtűzéssel kezdődött minden. Három végzős osztály van, Máté a B-be jár, szóval ők pont középen voltak. Megvártuk, amíg kivonulnak az osztályok, Mátéék a Star Wars-ra jöttek, egyesével szólították őket. Amikor Máté sorra került és megkapta a szalagját, nekem valahogy az volt az egyik legmeghatóbb pillanat egész este. Tényleg semmi szándékosság nem volt benne, de eszembe jutottak az ovis, kisiskolás évek - mondjuk szerintem azért is, mert Beniék épphogy csak visszamentek Angliába és ez az időszak fel volt bolydulva bennem, mert velük telt főként. 

Persze megkönnyeztem, sőt, utánuk még a teljesen ismeretlen C osztályén is sikerült egy picit meghatódnom, szóval hoztam a formámat 😉...

Aztán amíg átöltözött az a "pár" gyerek, addig énekeltek, táncoltak a suliból a fiatalabb korosztályból, tényleg nagyon színvonalasan, meg is lepődtem rendesen. Majd jött az osztálytánc, ami tényleg lendületes és vicces volt. 

Miután az összes osztályé lement, jöttek a komoly táncok. Mátéék keringőztek, ami megint csak hihetetlenül megható és szép volt! Nagyon jól táncolt Máté, és csodaszépek voltak az osztálytársnőjével, akivel egyébként jó barátok, de igencsak jól néztek ki egymás mellett! 

A szuper tánctudását velem is bizonyította Máté, ugyanis persze, hogy keringőztünk és végig rá lehetett hagyatkoznom a tánc alatt, ő vezetett... 

Azt nem is írtam, hogy hárman mentünk a szalagavatóra, pedig jött volna még a Családfő anyukája és húga, a kedvesével. De inkább maradtak otthon, ugyanis a járványhelyzet miatt, főleg a nagyi miatt inkább mi is azt javasoltuk, hogy ne jöjjenek. Nem bocsátottuk volna meg magunknak, ha ezután történik valami, ráadásul sok betegség mellett, 75 évesen ez már nem annyira lett volna jó móka... Nagyon jó társaság lett ebből az osztályból, ott is látni lehetett, de tudjuk Mátétól is. Előző este az egyik barátja nálunk aludt, reggel értük jött az egyik osztálytársnőjük kocsival, úgy mentek a délelőtti próbára és ez csak egy szelete az egésznek. Már látom magam előtt, hogy évtizedek múlva is rendszeresen megtartják majd az osztálytalálkozókat és szerinem közben is tartják a kapcsolatot...

A Mátéval közös tánc után, beszélgettünk még pár szülővel, a gyerekekkel, visszaöltözött Máté a saját ruhájába, megkaptuk az öltönyét és a frakkját hazahozatalra, aztán lassan elbúcsúztunk, mint sok más szülő. Az egész évfolyam ott maradt még egy jó órán át, akkor jött értük a bulibusz, amivel azt hiszem az Eötvös Klubba mentek szórakozni. A buli mondanom sem kell hajnalig tartott, szent meggyőződése volt Máténak, hogy az éjszakai busszal vagy a hajnali járattal jön haza többed magával. Se taxiról, se arról nem akart hallani, hogy elé megyünk, de szerencsére mázlink volt és szerintem eléggé ki is dőlt már hajnali 4-re, hogy betársuljon az egyik osztálytársa apukájának a kocsijába, aki még két haverjukkal hazahozta őket...

Csodaszép élmény volt, hálás is vagyok érte, hogy ez nekünk megadatott! Máté saját bevallása szerint is, életre szóló emlék és élmény marad az a nap neki, de nekünk is! Eddig is nagyon sajnáltam, de most még jobban így érzek a tavalyi végzősökkel kapcsolatban, akik a járvány miatt ezt nem élhették át...

Végül a kedvenc fotómat rakom ide az estéről: a Kicsi és a Nagy...

Zajosan, feszkósan

 Vicces, de mindig azt hiszem, hogy ez után vagy az után könnyebben mennek a dolgok, de persze soha nem így alakul... Most éppenséggel már nem is gondolom ezt, csak a túlélésre játszunk, ugyanis pénteken lesz Máté szalagavatója. Bár, egyáltalán nem vágyom a tömegbe és zárt térbe, hiába csak oltottságival lehet bejutni a terembe, de hát ilyen csak egyszer van az életben, sokat és még annál is többet készültek rá a skacok, megvan az öltöny, ami gyönyörűen áll Máténak, mi meg szeretnénk azért azt az egy délutánt valahogy kiélvezni. De eléggé szorul a hurok, mert mindenhonnan csak a fertőzöttek jönnek szembe, osztályok vannak otthon és pillanatról pillanatra változhat és változik is a helyzet. Nagyon szeretném, ha erre az 5 napra mondjuk Tomáék sem mennének karanténba, meg mi is megúsznánk, Mátéék meg aztán még inkább, na az lenne csak az igazi szívás, ha ott lenne valami...

Azt meg végképp nem mondhatnám, hogy unalmasak a napjaink, ugyanis hétvégén és hétköznap is zajlik az élet rendületlenül. Talán már említettem, hogy itt vannak Beniék Angliából, a felnőttek és a keresztfiunk még jövő héten is itt lesz, de Beni és Gergő tesója csak bő 1 hétre jöttek, mert suli és munka miatt ők nem maradhattak tovább. Már 2 és fél éve nem láttuk egymást a járvány miatt, a fiúk is minden alkalmat megragadtak a találkozásra. Ráadásul ez az elmúlt időszak Máté és Beni életében is igazi nagy ugrás volt, most lettek teljesen "felnőttek". Persze elmentek szórakozni is - mindenki oltva van - például múlt pénteken, amikor én első önálló éjszakázós munkámat töltöttem éppen. Éjfél után autóztam hazafelé a ködös budai alsó rakparton, egyébként hihetetlen, hogy milyen szépségeket látni ilyenkor, átnézve a túlpartra teljes sötétség volt a köd miatt, mintha világítás sem lett volna a pesti részen... Na, szóval jövök hazafelé és Ida barátnőm telefonált, hogy nem megyek-e feléjük, mert Máté náluk van és picit elhajlott, mint ahogy a többiek is... 

Mire jó az éjszakai műszak címmel, hát persze, hogy arra mentem és összeszedtem "enyhén" illuminált fiamat. Az a péntek különösen sűrű volt, én ugye kicsit feszült voltam az első éjszakás munka előtt, ami szerencsére tök jól sikerült, bár rá kellett húznom a végén, de ez tulajdonképpen, mint fentebb írtam, most nem is volt baj. Toma futóedzésen volt, de csak kb. fél órát, mert telefonált Marcsi néni az edző a Családfőnek, hogy valahogy elesett a delikvens és még a fejét is beütötte, edzett utána is, de aztán csak nem érezte jól magát, így hazajöttek. Estefelé átjöttek az angliai fiúk, de persze én mindezt csak hírből tudom, aztán tőlünk mentek szórakozni. Aztán másnap, szombaton is elzarándokoltak közösen, a 4 fiú az éjszakába, akkor meg inkább kihúztam hajnalig és Máté elé mentem, mert még nem vagyok eléggé érett, hogy magára hagyjam ilyenkor 😉. Egyébként valahogy soha nem jutott eszembe az ovis időszakban, amikor még volt, hogy vegyes csoport lévén hárman is együtt voltak ők srácok, hogy egyszer majd együtt járnak szórakozni... Mondjuk nem igazán lelkesedtünk ezért az egészért, de hagytuk, hiszen tényleg rég nem látták egymást...

Aztán hétköznap sem volt megállás, hétfőn és csütörtökön műfüves pályát béreltek és este focizni mentek. Szerdán lógós nap volt - előtte és utána sem lehetett erről szó, mert vagy szalagavatós próba, vagy ruhapróba vagy valami dolgozat zavart be - igazoltuk Máténak és itthon maradt, Beni meg átjött kedd délután, itt is aludt. Szerdán hajnalos voltam, amikor megjöttem délben, olyan volt, mintha visszacsöppentem volna 2019 nyarára, ugyanis akkor volt ez rendszeres nálunk... A péntek este volt az utolsó, hogy együtt tudtak valamerre menni, hajnali 3 körül kerültek elő, akkor a Családfő szedte össze őket, és Beni ugyan nem volt betervezve, de hozzánk jött aludni. Ez csak annyiból volt érdekes, hogy 4 körül, amikor keltem - hajnalos voltam és hétvégén egy órával később kezdődik a műszak - először nem igazán értettem, hogy lent a konyhában kivel dörmög Máté 😉. Nem mondom, nagyon szórakoztató volt így készülődni, mert evés közben folyamatosan sztorizgattak ők ketten az éjszakai eseményekről, amiből voltak igencsak vicces helyzetek. Bár akkor is bennem volt a feszkó, talán így volt a legjobb elindulni, mert addig legalább elterelődött a figyelmem... 

Most, hogy végre az összes műszakon túl vagyok úgy, hogy egyedül voltam mindenre, már talán megnyugszom és elhiszem, hogy végig tudom csinálni, egyedül a technikával, és az időt is tudom tartani, amit minden órában számolni kell, hogy ne ússzon el az adás. Mert az tényleg vicces, hogy nem a hírek írásán és főleg nem az elmondásán kell itt kéremszépen aggódni, hanem a körítésen... Hát, szóval így telnek mostanában erre felénk a napok, már nem tudom azt sem, hogy mit várok, mert a december meg nyilván másért lesz húzós... Na jó, azért a karácsonyt és az adventet még mindig nagyon szeretem és várom is, bár az utóbbival nem tudom mit tudok majd a jelenlegi sűrűn dús helyzetünkben kezdeni, de az biztos, hogy nagyon fogok igyekezni 😉...

Amik vannak...

 Annyi minden van és a fele sem jut eszembe általában, amikor leülök ide írni..... Bár eléggé átalakultak a napjaim az egy évvel ezelőttihez képest, most mégis deja vu érzésem van, mert pont annyira nyomasztanak a magas fertőzésszámok, halálesetek és minden, ami ezzel van... Körülöttünk sorra betegszik meg mindenki, gyerekek is, de főleg felnőttek, anyukák, apukák, a mi osztályunkban még valami csoda folytán - vagy azért mert nem megy mindenki utána a covidnak vagy sajnos nem mondja - nem volt karantén, bár most is éppen inog és rozoga lábakon áll a dolog, mert van egy gyanús esetünk... A többi osztálynál már mindenhol volt karantén, volt, hogy többször is, most is vannak otthon osztályok. 

Elkeserítő egyébként az egész. A legrosszabb, hogy a tavallyal szemben olyan, mintha senkit nem érdekelne semmi, itt elsősorban a kormányunkra is gondolok, minden megy a maga útján, szerintem nonszensz, hogy a kötelező maszkviselésig nem jutottunk el... Megint az van, hogy kedvem sincs nagyon programokat tervezni, max. a szabadba, valahogy ez kihat rám úgy, mint tavaly is. Beltérre, egy múzeumba, színházba nem nagyon merek menni, egyébként elsősorban Toma miatt, talán-talán bízom benne, hogy mi hárman ha el is kapjuk, nem lesz nagy durranása a dolognak, de ezt ugye nem lehet tudni... A Családfő és én már a 3. oltáson is túl vagyunk, én már szeptember végén kipipáltam, mert tudtam, hogy nekünk akkor is be kell járni a rádióba, ha véletlenül lezáródna az ország... Mátét kell még valahogy elküldeni a harmadik oltásra, nem nagyon van kedve hozzá, de belenyugszik, most kb. 4 hónapja kapta meg az első kettőt.

A rádióba már kötelező a maszk, mindenki be van oltva, tulajdonképpen elvárás ez nálunk, megelőzve minden bevezetett kötelezővé tételt. Ezt onnan tudom, hogy amikor szeptember elején felvettek, akkor megkönnyebbült a volt kolléganőm, akivel ezer éve dolgoztam együtt egy másik helyen, amikor észrevette a vakcinaigazolványomat a papírozásnál, mert örült, hogy nem kell külön elkérnie 😀. Szóval nálunk okafogyott a kötelezővé tétel... Bent mindenhol kell maszk, kivéve a stúdióban és nálunk a hírolvasó szobában, mert ott ugye nem beszélhetünk maszkban. Az más kérdés, hogy ez mennyire lesz hatásos, ezekről a helyiségekről, amikről írtam és még néhány szoba kivételével az egész rádió egy nagy közös légtér... Tavaly megúsztak minden betegséget, de akkor mondjuk novembertől most szeptemberig a nagy többség otthon volt, csak azok jártak be, akiknek beszélni kellett.

A munka most eléggé feszes, mert végre egyébként mindegyik műszakban dolgozom. Viszont tök gyakorlatlan vagyok a reggelben, a hétvégében és az este-éjszakában, mert mindegyiknél más a menetrend, a kiegészítő adminisztrációs munka, szóval még egyelőre nagyon kell koncentrálni, nehéz is, de tudom, hogy röpke 1-2 hónap és a gyakorlatnak köszönhetően jobb lesz 😀... Azt már most látom, hogy az este-éjjel nem a kedvencem, fél 5-11-ig vagyok, rengeteg a munka, nagyon sok mindent kell másnap reggelre is előkészíteni, egyedül vagyok a technikára is, negyed óránként beszélni kell és híreket írni. Általában senki sem végez 11-ig a kiegészítő dolgokkal, ami másnapra kell, én múltkor jó 1 órát ráhúztam még a munkára, éjfél után jöttem el. A legrosszabb az egészben, hogy így itthon az éjjel után hétköznap nem találkozom senkivel általában, hiszen mindenki már alszik, nehéz nekem is, de Tomának főleg, már ma is szomorúan ment el itthonról, hogy csak holnap találkozunk... 

Reggel pedig hajnal 4 körül kell bent lennem - nem elírás 😅 - fél 4 előtt indulok itthonról, 5-kor vannak az első hírek, akkor egyedül vagyok 6-ig, onnantól 9-ig pedig gyakorlatilag állandóan adásban vagyunk, van, hogy csak 2 mondatos felkonfokat kell elmondani, de elég strapás, mert közben (és 6 előtt lehetőleg) szerkeszteni is kell a híreket és írni is, a frisseket meg nem lehet előre megírni... 9-től fél 11-ig én fél óránként mondom, amit kell és írom és szerkesztem, de a műsorvezetőnek a negyedest és háromnegyedest is én írom és szerkesztem, szóval tényleg van, hogy telefonálni sincs időm egy rövidet sem reggel... A hétvége is pusztító, mindent írni és szerkeszteni egyedül kell, a technikára totál egyedül vagyok, vagyis én keverem magam és minden, ami ezzel jár, ezen kívül negyedóránként mondani kell a friss dolgokat, ami nem nagyon van ilyen sűrűség mellett ugye hétvégén, de hát azért valamit illik erőlködni, vagyis vadászni arra, amire lehet...

Itthon valahogy el vagyok csúszva mindennel, nem igazán érem utol magamat, ráadásul a cikkírásban sem jeleskedtem az elmúlt hetekben, de most tegnap végre írtam egyet, mert szabadnapom volt. Így meg most persze az itthoni dolgokkal maradtam le, szóval valahogy nem jön ez össze nekem, pedig az írás is hiányzik, csomó jó ötletem lenne, meg a szerkrendszerben fent lévő választható témákból is szívesen írnék párat, de nem tudom mikor... Mert le kéne szervezni az interjúkat, minimum telefonon vagy írásban összehozni a dolgot és még egy cikket is jó lenne kanyarintani belőle. Most megpróbálok saját gyártású cikkekben gondolkozni, de a többi érdekesebb lenne 😉. 

Közben hazajöttek látogatóba Beniék Angliából, ma mennek a fiúk bulizni - külön para minden értelemben - még nem is találkoztam velük, bár csak két napja vannak itthon. A Családfő most rengetegszer helyettesít, most a héten is délben jöttek haza Tomáék a suliból értekezlet miatt, az egész héten bármelyik nap jó lett volna, mert reggel voltam és vagyok vagy este munkában kivéve azon  a napon szerdán, akkor egész nap 😅. Eddig mindig sikerült valahogy megoldani, de tartok tőle, hogy nem leszünk mindig ilyen szerencsések... Toma húzza az igát, sokat kell mostanában tanulni, mindig írnak vagy felelnek valamiből, és ugyan nagyon szereti a rádiót és a munkatársaimat - ezt ő mondja, mert már többször bent volt, nagyon bejön neki az egész - és mindig mondja, hogy ne mondjak fel 😀(nem mintha ez felmerült volna, szerintem inkább csak Toma fejében jött elő), de ő nagyon unja, hogy nem vagyok annyit itthon mint eddig...

Tudathasadásos állapot, hát most ez van, de azért az is hozzátartozik a képhez, hogy szeretem ezt a munkát, jól is érzem magam benne, most ugyan nehezebb az élet, de tudom, hogy a rutinnal jobb lesz minden. Itthon meg próbálunk minden időt koncentráltan kihasználni, amit együtt tölthetünk és közben azért a jókedvünk is megmaradt. Még ezer dolog lenne, de megint mennem kell, majd egyszer jövök...

Őszi szünet

 Végül nagyon jól telt, remek volt! Annak ellenére, hogy én nem voltam itthon sajnos szinte 3 teljes napot, így is szuper lett, kicsit másként. Voltunk is többfelé, igaz nem annyit, mintha mindennap mentünk volna, de összehasonlítva az előző szünetekkel, nem sokban maradtunk el tőlük.

Amiben pici változás volt, hogy most Toma barátaival nem tudtunk összehozni semmit. Ez részben rajtunk is múlt, hiszen nem tudtam beleszuszakolni a maradék napokba nagyon semmit, tehát nem tudtunk áthívni senkit, amikor Toma Mátéval volt nem is lehetett volna 😅... De részben a többieken, is múlt, volt, aki elutazott a nagymamához, volt, akinek beteg lett sajnos az anyukája 2 oltás után - jól van és minden ok, de hát ez ugye szóba sem jöhetett - és volt olyan is, akikkel egyeztettünk, hogy ez a nap, meg amaz, de valahogy vagy nálunk, vagy náluk csúszott be valami más program. 

Viszont, van élet azért nélkülem is 😉 és ez tök jó is így, megkönnyebbültem picit... Hétfőn Toma Mátéval volt itthon, ilyenkor persze az ebédjüket előre megcsinálom, de hétfőn éppenséggel a hétvégi maradékok voltak. Itt aludt Máté Levi barátja is, úgyhogy 9 után egyedül maradtak itthon, de úgy érzem szuperül eltelt a napjuk. Megszerelték Máté bringáját, mert Levi ilyen nagy szerelő és ugyan nem tudom már mit kellett, de nem tudta Máté használni, szóval ez nagy könnyebbség volt! Persze Toma is segített, aztán kigyalogoltak a Duna-partra, picit messzebb, ahol van egy füves focipálya és legalább 2 órán át fociztak. Utána Levi hazament busszal, Máté Tomával pedig hazajött és ebédeltek, viszonylag későn 2 után, aztán valamit molyoltak itthon, meg Xboxoztak, és már este is lett és jött a Családfő meg én is haza.

Kedden itthon voltam, és mivel Máté beígérte, hogy eljön velünk, elmentünk a Hármashatár-hegyre kirándulni picit. Ugyan a Gluckner Károly tanösvényt néztem ki, de aztán menet közben, részben, mert túlmentünk a levezető úton, részben, mert nagyobb igény mutatkozott rá, így inkább a Gluckner kilátóhoz gyalogoltunk fel. 

Az egyik legjobb program volt a héten, gyönyörű volt az őszi erdő és minden, a fiúkkal meg külön jó volt ott lenni!

A Családfőnek sikerült szabit kivennie szerdára, pont jól is jött ki az egész, ugyanis Máté akkor barátokkal ment mindenfelé, szóval az lett volna csak az opció, hogy Toma bemegy dolgozni Apával. Így viszont közösen lecserélték a téli gumit a kocsin, aztán itthon lődörögtek, filmet néztek és még a Decathlonba is elnéztek délután, mert még mindig hiánya van Tomának tréning gatyókból, meg cipőt is vettek, szóval egy kis téli ruhatárbővítés történt 😉.

Csütörtökön megint szabad voltam, mint a madár, Máté meg az osztálytársaival ment el az egyikük házába, szalagavatós táncokat próbálgattak, mert 4 hét múlva lesz a nagy nap, remélem lesz is... Mi nem mentünk programozni Tomával, mert kijelentette, hogy eddig is minden nap ment valamerre, nem volt kedve. Viszont ezer és egy éve szeretne Junior bankkártyát, gondoltam kiváló alkalom megnyitni. Hát, majdnem sikerült is, elmentünk az OTP-be, viszont ott közölte az ügyintéző, hogy ezt csak időpontra lehet nyitni, mert sok idő és akkor is rengetegen voltak. Nem túlzottan örültünk hiszen már úgy éreztük, amikor sorra kerültünk, hogy ez a küldetés kipipálva... Nincs kipipálva, mehetek vissza ma délután időpontra, Toma nélkül. Na mindegy, de legalább meglesz. Aztán beugrottunk a könyvtárba nekem, egy félretett könyvért, nagyon optimista vagyok, hogy így előre rendelgetek, ez a Bang című könyv folytatása, aminek a felénél se tartok még (mármint az első résznek), mert mostanában úgy olvasok, mint egy csiga 😉... Ezután pedig elmentünk bevásárolni a Lidl-be, vettünk koszorúkat és mécseseket, mert tudtam, hogy max. szombaton tehetném ezt meg, de addig nem húztam volna... Aztán a Mekiben ebédeltünk, hazaértünk és gyors kipakolás után vagy inkább közben, mert félbehagytam, gondoltam később besötétedik, szóval kimentünk egy jó nagy sétára a kiserdőhöz és az ártéri erdőnkhöz is. 

Pénteken dolgoztam, megint tesós nap volt, mert Toma azt választotta. Egyébként nem csodálom, ugyanis Mátéval délelőtt fociztak, xboxoztak, aztán kimentek egy jó nagyot bringázni, de nem a környékre, hanem végig a Duna-parton a csepeli részen, ami nagyon szép! Később értek haza, mint a Családfő 😉, tök jól és tartalmasan elvannak együtt, a legjobb felvigyázó Máté 😀. Én az esti műszakomra, vagyis fél 5-re ráhúztam, mert az éjszakásba még nem tanultam be, sőt még nem is láttam és szerdán azt fogom csinálni, szóval itt volt az idő.... Este 9 körül jöttem haza, még megálltam halloween tököket venni egy 24-ig nyitva tartó zöldségesnél itt a környéken, mert amikor koszorúkat vettünk, azt kifelejtettük Tomával. 

Szombaton brokkolikrémleves és vaníliás-diós guba volt az ebéd, mert vágy volt már, jó rég készült itthon. Délután hatalmasat sétáltunk itt a Kis-Dunánál a környéken, az egyik legjobb minitúránk lett, gyönyörű időnk volt, napsütéses ,szép őszi délutánunk, és még naspolyát és fűzfagombát is találtunk és le is szedtük őket Tomával. 

Máé az egyik barátjával az Aquaworld-be ment, már délután együtt mentek edzeni, aztán bulizni a fürdőbe éjszakáig. Paráztam, mert akivel volt Máté vezet már és kocsival mentek, mindenféle jó tanáccsal elláttam őket, és reméltem, hogy mindent betartanak. Úgy tűnt, ha nem is betartották, de bajuk nem lett, viszont éjszaka mentek a jóbaráthoz, másnap is ott volt még Máté. Mi itthon estébe nyúlóan tököt faragtunk a kertben, mert gyönyörű idő volt, aztán este már kicsit belecsúsztunk a lámpafénybe, de jó fejek lettek a tökfejek... (Az egyiket, asszem a bal oldalit, teljesen egyedül csinálta Toma, az elejétől a végéig, csak a megrajzolásban segítettem)

Vasárnap elmentünk Sárvár mellé a sírokhoz, Máté nélkül, aki totál kimerültnek tűnt, nem volt felhőtlen öröm, hogy nem volt velünk, de ez most így volt és ez van, jövőre igyekszünk valahogy ezt jobban összehozni. Egy nagyon szuper találkozás is ért a síroknál, egy nem is tudott, nagyon távoli rokonommal találkoztam, telefonszámot is cseréltünk és végre a Facebook is beteljesítette, amire a legjobb, ismerősök lettünk ott is egyből. A temető után ha tehetjük, azért szeretem megspékelni ezeket a hosszú és mindig - még sok-sok év után is - fájó utakat egy kis plusszal. Ez legfőképp a fiúk miatt van így, nem szeretném, hogy az állandó temetőtúrákra emlékeznének csak és kizárólag, hiszen akikhez járunk a sírokhoz, ők szinte egyiküket sem ismerték, az én anyukámat vagyis az ő nagymamájukat sem. Ezért találok ki mindig valami olyat is, ami kicsit oldja a temetők látogatását és mást is belecsempész ezekbe a napokba. Most a szülőhelyemet, Celldömölköt vettük célba és elmentünk a Ság-hegyre a Vulkánösvényre. Csoda egy hely tényleg, nagyon rég terveztem, hogy megyünk, gyönyörű, lenyűgöző, és izgalmas is, hegyes, sziklás, lépcsős és sima ösvényes, tele táblákkal, nagyon tetszett szerintem a Családfőnek és Tomának is. Utána a Ság-hegy Fogadóban ebédeltünk, vagy inkább estebédeltünk, aztán hazafelé vettük az irányt.

A tegnapi volt a levezető napunk, az itthoni munkák mellett tanultunk is Tomával, meg persze Máté is ezt csinálta, sőt, még a Családfő is dolgozott itthonról. Ma környezet témazárót ír Toma, de matekból is pótolnia kellett, mert nem volt a szünet előtti utolsó két nap suliba. Persze a fiúk sem és én sem várom a sulit, sőt, kicsit le is vagyunk taglózva. Megint tanulhatunk, edzésre loholhatunk, reggel is állandóan siethetünk, uzsit pakolhatok és hasonlók, az állandó dogákról, tanulásról nem is beszélve.... De egyszer csak lesz téli szünet is azért... 

Viszont úgy érzem, hogy remekül telt ez az őszi szünet, pedig még egy héttel ezelőtt is voltak kétségeim, hogy hogy fog sikerülni. Talán csak a süti sütések maradtak el, arra tényleg nem jutott idő, de szerencsére nagyon sokat jöttünk-mentünk, amennyit lehetett együtt voltunk, bekerültek kifejezetten kreatív időtöltések is a napokba (pl. Mátéval 😉), ami nekem egyébként sem sikerülne, mert nem vagyok fiúból 😀. Szerintem volt olyan őszi szünetünk, ami elmaradt a mostanitól, annak ellenére, hogy akkor itthon voltam én is 😉...