Volt egyszer egy szalagavató...

 Meseszerű a cím, ahogy visszaolvasom, de ez azért van, mert talán csak akkor hittem el, hogy tényleg nem lesz gond és meg lesz tartva minden, amikor ott ültem a sportcsarnokban... De megvolt pénteken az egész és nagyon jól sikerült!!! Hihetetlen egyébként, az is, hogy itt tartunk, de az is, hogy tényleg nem volt ebben gikszer, mert az utolsó pillanatig izgultam, gyanakodtam, hogy valami közbejön... De szerencsére nem jött és tényleg meghatóan gyönyörű volt az egész!

Máté nagyon jól nézett ki, iszonyú büszke voltam rá! Természetesen a legszebb résszel, a szalagtűzéssel kezdődött minden. Három végzős osztály van, Máté a B-be jár, szóval ők pont középen voltak. Megvártuk, amíg kivonulnak az osztályok, Mátéék a Star Wars-ra jöttek, egyesével szólították őket. Amikor Máté sorra került és megkapta a szalagját, nekem valahogy az volt az egyik legmeghatóbb pillanat egész este. Tényleg semmi szándékosság nem volt benne, de eszembe jutottak az ovis, kisiskolás évek - mondjuk szerintem azért is, mert Beniék épphogy csak visszamentek Angliába és ez az időszak fel volt bolydulva bennem, mert velük telt főként. 

Persze megkönnyeztem, sőt, utánuk még a teljesen ismeretlen C osztályén is sikerült egy picit meghatódnom, szóval hoztam a formámat 😉...

Aztán amíg átöltözött az a "pár" gyerek, addig énekeltek, táncoltak a suliból a fiatalabb korosztályból, tényleg nagyon színvonalasan, meg is lepődtem rendesen. Majd jött az osztálytánc, ami tényleg lendületes és vicces volt. 

Miután az összes osztályé lement, jöttek a komoly táncok. Mátéék keringőztek, ami megint csak hihetetlenül megható és szép volt! Nagyon jól táncolt Máté, és csodaszépek voltak az osztálytársnőjével, akivel egyébként jó barátok, de igencsak jól néztek ki egymás mellett! 

A szuper tánctudását velem is bizonyította Máté, ugyanis persze, hogy keringőztünk és végig rá lehetett hagyatkoznom a tánc alatt, ő vezetett... 

Azt nem is írtam, hogy hárman mentünk a szalagavatóra, pedig jött volna még a Családfő anyukája és húga, a kedvesével. De inkább maradtak otthon, ugyanis a járványhelyzet miatt, főleg a nagyi miatt inkább mi is azt javasoltuk, hogy ne jöjjenek. Nem bocsátottuk volna meg magunknak, ha ezután történik valami, ráadásul sok betegség mellett, 75 évesen ez már nem annyira lett volna jó móka... Nagyon jó társaság lett ebből az osztályból, ott is látni lehetett, de tudjuk Mátétól is. Előző este az egyik barátja nálunk aludt, reggel értük jött az egyik osztálytársnőjük kocsival, úgy mentek a délelőtti próbára és ez csak egy szelete az egésznek. Már látom magam előtt, hogy évtizedek múlva is rendszeresen megtartják majd az osztálytalálkozókat és szerinem közben is tartják a kapcsolatot...

A Mátéval közös tánc után, beszélgettünk még pár szülővel, a gyerekekkel, visszaöltözött Máté a saját ruhájába, megkaptuk az öltönyét és a frakkját hazahozatalra, aztán lassan elbúcsúztunk, mint sok más szülő. Az egész évfolyam ott maradt még egy jó órán át, akkor jött értük a bulibusz, amivel azt hiszem az Eötvös Klubba mentek szórakozni. A buli mondanom sem kell hajnalig tartott, szent meggyőződése volt Máténak, hogy az éjszakai busszal vagy a hajnali járattal jön haza többed magával. Se taxiról, se arról nem akart hallani, hogy elé megyünk, de szerencsére mázlink volt és szerintem eléggé ki is dőlt már hajnali 4-re, hogy betársuljon az egyik osztálytársa apukájának a kocsijába, aki még két haverjukkal hazahozta őket...

Csodaszép élmény volt, hálás is vagyok érte, hogy ez nekünk megadatott! Máté saját bevallása szerint is, életre szóló emlék és élmény marad az a nap neki, de nekünk is! Eddig is nagyon sajnáltam, de most még jobban így érzek a tavalyi végzősökkel kapcsolatban, akik a járvány miatt ezt nem élhették át...

Végül a kedvenc fotómat rakom ide az estéről: a Kicsi és a Nagy...