Annyi minden van és a fele sem jut eszembe általában, amikor leülök ide írni..... Bár eléggé átalakultak a napjaim az egy évvel ezelőttihez képest, most mégis deja vu érzésem van, mert pont annyira nyomasztanak a magas fertőzésszámok, halálesetek és minden, ami ezzel van... Körülöttünk sorra betegszik meg mindenki, gyerekek is, de főleg felnőttek, anyukák, apukák, a mi osztályunkban még valami csoda folytán - vagy azért mert nem megy mindenki utána a covidnak vagy sajnos nem mondja - nem volt karantén, bár most is éppen inog és rozoga lábakon áll a dolog, mert van egy gyanús esetünk... A többi osztálynál már mindenhol volt karantén, volt, hogy többször is, most is vannak otthon osztályok.
Elkeserítő egyébként az egész. A legrosszabb, hogy a tavallyal szemben olyan, mintha senkit nem érdekelne semmi, itt elsősorban a kormányunkra is gondolok, minden megy a maga útján, szerintem nonszensz, hogy a kötelező maszkviselésig nem jutottunk el... Megint az van, hogy kedvem sincs nagyon programokat tervezni, max. a szabadba, valahogy ez kihat rám úgy, mint tavaly is. Beltérre, egy múzeumba, színházba nem nagyon merek menni, egyébként elsősorban Toma miatt, talán-talán bízom benne, hogy mi hárman ha el is kapjuk, nem lesz nagy durranása a dolognak, de ezt ugye nem lehet tudni... A Családfő és én már a 3. oltáson is túl vagyunk, én már szeptember végén kipipáltam, mert tudtam, hogy nekünk akkor is be kell járni a rádióba, ha véletlenül lezáródna az ország... Mátét kell még valahogy elküldeni a harmadik oltásra, nem nagyon van kedve hozzá, de belenyugszik, most kb. 4 hónapja kapta meg az első kettőt.
A rádióba már kötelező a maszk, mindenki be van oltva, tulajdonképpen elvárás ez nálunk, megelőzve minden bevezetett kötelezővé tételt. Ezt onnan tudom, hogy amikor szeptember elején felvettek, akkor megkönnyebbült a volt kolléganőm, akivel ezer éve dolgoztam együtt egy másik helyen, amikor észrevette a vakcinaigazolványomat a papírozásnál, mert örült, hogy nem kell külön elkérnie 😀. Szóval nálunk okafogyott a kötelezővé tétel... Bent mindenhol kell maszk, kivéve a stúdióban és nálunk a hírolvasó szobában, mert ott ugye nem beszélhetünk maszkban. Az más kérdés, hogy ez mennyire lesz hatásos, ezekről a helyiségekről, amikről írtam és még néhány szoba kivételével az egész rádió egy nagy közös légtér... Tavaly megúsztak minden betegséget, de akkor mondjuk novembertől most szeptemberig a nagy többség otthon volt, csak azok jártak be, akiknek beszélni kellett.
A munka most eléggé feszes, mert végre egyébként mindegyik műszakban dolgozom. Viszont tök gyakorlatlan vagyok a reggelben, a hétvégében és az este-éjszakában, mert mindegyiknél más a menetrend, a kiegészítő adminisztrációs munka, szóval még egyelőre nagyon kell koncentrálni, nehéz is, de tudom, hogy röpke 1-2 hónap és a gyakorlatnak köszönhetően jobb lesz 😀... Azt már most látom, hogy az este-éjjel nem a kedvencem, fél 5-11-ig vagyok, rengeteg a munka, nagyon sok mindent kell másnap reggelre is előkészíteni, egyedül vagyok a technikára is, negyed óránként beszélni kell és híreket írni. Általában senki sem végez 11-ig a kiegészítő dolgokkal, ami másnapra kell, én múltkor jó 1 órát ráhúztam még a munkára, éjfél után jöttem el. A legrosszabb az egészben, hogy így itthon az éjjel után hétköznap nem találkozom senkivel általában, hiszen mindenki már alszik, nehéz nekem is, de Tomának főleg, már ma is szomorúan ment el itthonról, hogy csak holnap találkozunk...
Reggel pedig hajnal 4 körül kell bent lennem - nem elírás 😅 - fél 4 előtt indulok itthonról, 5-kor vannak az első hírek, akkor egyedül vagyok 6-ig, onnantól 9-ig pedig gyakorlatilag állandóan adásban vagyunk, van, hogy csak 2 mondatos felkonfokat kell elmondani, de elég strapás, mert közben (és 6 előtt lehetőleg) szerkeszteni is kell a híreket és írni is, a frisseket meg nem lehet előre megírni... 9-től fél 11-ig én fél óránként mondom, amit kell és írom és szerkesztem, de a műsorvezetőnek a negyedest és háromnegyedest is én írom és szerkesztem, szóval tényleg van, hogy telefonálni sincs időm egy rövidet sem reggel... A hétvége is pusztító, mindent írni és szerkeszteni egyedül kell, a technikára totál egyedül vagyok, vagyis én keverem magam és minden, ami ezzel jár, ezen kívül negyedóránként mondani kell a friss dolgokat, ami nem nagyon van ilyen sűrűség mellett ugye hétvégén, de hát azért valamit illik erőlködni, vagyis vadászni arra, amire lehet...
Itthon valahogy el vagyok csúszva mindennel, nem igazán érem utol magamat, ráadásul a cikkírásban sem jeleskedtem az elmúlt hetekben, de most tegnap végre írtam egyet, mert szabadnapom volt. Így meg most persze az itthoni dolgokkal maradtam le, szóval valahogy nem jön ez össze nekem, pedig az írás is hiányzik, csomó jó ötletem lenne, meg a szerkrendszerben fent lévő választható témákból is szívesen írnék párat, de nem tudom mikor... Mert le kéne szervezni az interjúkat, minimum telefonon vagy írásban összehozni a dolgot és még egy cikket is jó lenne kanyarintani belőle. Most megpróbálok saját gyártású cikkekben gondolkozni, de a többi érdekesebb lenne 😉.
Közben hazajöttek látogatóba Beniék Angliából, ma mennek a fiúk bulizni - külön para minden értelemben - még nem is találkoztam velük, bár csak két napja vannak itthon. A Családfő most rengetegszer helyettesít, most a héten is délben jöttek haza Tomáék a suliból értekezlet miatt, az egész héten bármelyik nap jó lett volna, mert reggel voltam és vagyok vagy este munkában kivéve azon a napon szerdán, akkor egész nap 😅. Eddig mindig sikerült valahogy megoldani, de tartok tőle, hogy nem leszünk mindig ilyen szerencsések... Toma húzza az igát, sokat kell mostanában tanulni, mindig írnak vagy felelnek valamiből, és ugyan nagyon szereti a rádiót és a munkatársaimat - ezt ő mondja, mert már többször bent volt, nagyon bejön neki az egész - és mindig mondja, hogy ne mondjak fel 😀(nem mintha ez felmerült volna, szerintem inkább csak Toma fejében jött elő), de ő nagyon unja, hogy nem vagyok annyit itthon mint eddig...
Tudathasadásos állapot, hát most ez van, de azért az is hozzátartozik a képhez, hogy szeretem ezt a munkát, jól is érzem magam benne, most ugyan nehezebb az élet, de tudom, hogy a rutinnal jobb lesz minden. Itthon meg próbálunk minden időt koncentráltan kihasználni, amit együtt tölthetünk és közben azért a jókedvünk is megmaradt. Még ezer dolog lenne, de megint mennem kell, majd egyszer jövök...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése