Zajosan, feszkósan

 Vicces, de mindig azt hiszem, hogy ez után vagy az után könnyebben mennek a dolgok, de persze soha nem így alakul... Most éppenséggel már nem is gondolom ezt, csak a túlélésre játszunk, ugyanis pénteken lesz Máté szalagavatója. Bár, egyáltalán nem vágyom a tömegbe és zárt térbe, hiába csak oltottságival lehet bejutni a terembe, de hát ilyen csak egyszer van az életben, sokat és még annál is többet készültek rá a skacok, megvan az öltöny, ami gyönyörűen áll Máténak, mi meg szeretnénk azért azt az egy délutánt valahogy kiélvezni. De eléggé szorul a hurok, mert mindenhonnan csak a fertőzöttek jönnek szembe, osztályok vannak otthon és pillanatról pillanatra változhat és változik is a helyzet. Nagyon szeretném, ha erre az 5 napra mondjuk Tomáék sem mennének karanténba, meg mi is megúsznánk, Mátéék meg aztán még inkább, na az lenne csak az igazi szívás, ha ott lenne valami...

Azt meg végképp nem mondhatnám, hogy unalmasak a napjaink, ugyanis hétvégén és hétköznap is zajlik az élet rendületlenül. Talán már említettem, hogy itt vannak Beniék Angliából, a felnőttek és a keresztfiunk még jövő héten is itt lesz, de Beni és Gergő tesója csak bő 1 hétre jöttek, mert suli és munka miatt ők nem maradhattak tovább. Már 2 és fél éve nem láttuk egymást a járvány miatt, a fiúk is minden alkalmat megragadtak a találkozásra. Ráadásul ez az elmúlt időszak Máté és Beni életében is igazi nagy ugrás volt, most lettek teljesen "felnőttek". Persze elmentek szórakozni is - mindenki oltva van - például múlt pénteken, amikor én első önálló éjszakázós munkámat töltöttem éppen. Éjfél után autóztam hazafelé a ködös budai alsó rakparton, egyébként hihetetlen, hogy milyen szépségeket látni ilyenkor, átnézve a túlpartra teljes sötétség volt a köd miatt, mintha világítás sem lett volna a pesti részen... Na, szóval jövök hazafelé és Ida barátnőm telefonált, hogy nem megyek-e feléjük, mert Máté náluk van és picit elhajlott, mint ahogy a többiek is... 

Mire jó az éjszakai műszak címmel, hát persze, hogy arra mentem és összeszedtem "enyhén" illuminált fiamat. Az a péntek különösen sűrű volt, én ugye kicsit feszült voltam az első éjszakás munka előtt, ami szerencsére tök jól sikerült, bár rá kellett húznom a végén, de ez tulajdonképpen, mint fentebb írtam, most nem is volt baj. Toma futóedzésen volt, de csak kb. fél órát, mert telefonált Marcsi néni az edző a Családfőnek, hogy valahogy elesett a delikvens és még a fejét is beütötte, edzett utána is, de aztán csak nem érezte jól magát, így hazajöttek. Estefelé átjöttek az angliai fiúk, de persze én mindezt csak hírből tudom, aztán tőlünk mentek szórakozni. Aztán másnap, szombaton is elzarándokoltak közösen, a 4 fiú az éjszakába, akkor meg inkább kihúztam hajnalig és Máté elé mentem, mert még nem vagyok eléggé érett, hogy magára hagyjam ilyenkor 😉. Egyébként valahogy soha nem jutott eszembe az ovis időszakban, amikor még volt, hogy vegyes csoport lévén hárman is együtt voltak ők srácok, hogy egyszer majd együtt járnak szórakozni... Mondjuk nem igazán lelkesedtünk ezért az egészért, de hagytuk, hiszen tényleg rég nem látták egymást...

Aztán hétköznap sem volt megállás, hétfőn és csütörtökön műfüves pályát béreltek és este focizni mentek. Szerdán lógós nap volt - előtte és utána sem lehetett erről szó, mert vagy szalagavatós próba, vagy ruhapróba vagy valami dolgozat zavart be - igazoltuk Máténak és itthon maradt, Beni meg átjött kedd délután, itt is aludt. Szerdán hajnalos voltam, amikor megjöttem délben, olyan volt, mintha visszacsöppentem volna 2019 nyarára, ugyanis akkor volt ez rendszeres nálunk... A péntek este volt az utolsó, hogy együtt tudtak valamerre menni, hajnali 3 körül kerültek elő, akkor a Családfő szedte össze őket, és Beni ugyan nem volt betervezve, de hozzánk jött aludni. Ez csak annyiból volt érdekes, hogy 4 körül, amikor keltem - hajnalos voltam és hétvégén egy órával később kezdődik a műszak - először nem igazán értettem, hogy lent a konyhában kivel dörmög Máté 😉. Nem mondom, nagyon szórakoztató volt így készülődni, mert evés közben folyamatosan sztorizgattak ők ketten az éjszakai eseményekről, amiből voltak igencsak vicces helyzetek. Bár akkor is bennem volt a feszkó, talán így volt a legjobb elindulni, mert addig legalább elterelődött a figyelmem... 

Most, hogy végre az összes műszakon túl vagyok úgy, hogy egyedül voltam mindenre, már talán megnyugszom és elhiszem, hogy végig tudom csinálni, egyedül a technikával, és az időt is tudom tartani, amit minden órában számolni kell, hogy ne ússzon el az adás. Mert az tényleg vicces, hogy nem a hírek írásán és főleg nem az elmondásán kell itt kéremszépen aggódni, hanem a körítésen... Hát, szóval így telnek mostanában erre felénk a napok, már nem tudom azt sem, hogy mit várok, mert a december meg nyilván másért lesz húzós... Na jó, azért a karácsonyt és az adventet még mindig nagyon szeretem és várom is, bár az utóbbival nem tudom mit tudok majd a jelenlegi sűrűn dús helyzetünkben kezdeni, de az biztos, hogy nagyon fogok igyekezni 😉...