Azért azt elkönyvelhetjük, hogy ez a tavasz, nem az igazi, de vannak jobb napjai. Az ilyeneken mindig kint bóklászunk picit, de azért az esősebb időben is csak kimegyünk, mert "itt még esőben is jó lenni" - idézet Tomától 😉...
Várom a nyári szünetet 😀, mondtam már? Ezen a héten soha nem látott mennyiségeket pótolt Toma, én meg segítettem neki, ahol kellett, mert sok volt az új anyag, főleg matekból. Két dolgozat is íródott, a Redmentán angolból, aztán nyelvtanból és még van egy hátra matekból, de azt csak hétfőn kell megírni, az új anyagok miatt, ami tömeg, kerületszámítás és hasonlók... Ezek az elmaradt, kevésbé fontos anyagrészek, amiket eltolt Erika néni már év elején, arra játszva, hogy ha lesz rá idő, akkor átveszik, de ha elmarad az sem baj.
Örülök, hogy Máté megkapja - valamikor - a Pfizer oltást, mert pont ő miatta kicsit ideges voltam, ugyanis napra pontosan 4 hónap múlva lesz 18 éves... (hú, meg hááááá 😀)... Na, de persze nem ezért voltam ideges, hanem valahogy pont a "gyerek" és "felnőtt" sáv között lebegett, regisztrálni is csak 4 hónap múlva tudtam volna oltásra, szóval ez most kapóra jött és örülök, hogy pikk-pakk túl lesz rajta. Arról nem is szólva, hogy odavolt, hogy megy majd edzőterembe, ha egyszer kinyitnak és ő meg nincs oltva, meg persze focimeccsre és még sorolhatnám... Nyilván ennyi idősen, nekem is ez égető lett volna, már ez az egy év is sok volt neki(k).
A hétvégénk jól telt - ugyan még nincs vége, de megelőlegezem neki 😉 - bár megint nem voltunk kirándulni, illetve egy kicsit igen, de az inkább csak egy nagyobb séta volt itt az ártéri kiserdőnknél (azért az meglepő volt, hogy igazi hátizsákos, kutyás kirándulókkal is összefutottunk ott az erdő "mélyén"...). Viszont most Toma soha nem látott módon élvezte, szerintem azért, mivel ketten mentünk, ott az erdőben végig röhörésztük az egészet, még sót is törtem vele a hátamon 😀, amire nem nagyon emlékezett kiskorából, de most újravettük 😉. Hát szóval vicces volt neki és még sok más is, leültünk egy fán, én annak tövében, aztán odúkat is találtunk, tényleg nagyon jó volt! Ilyenkor bizonyosodik be, hogy mennyire egyszerű dolgok is nagyszerűek lehetnek és elég körbenéznünk és látnunk is magunk körül, tényleg annyi csoda van még egy sima parkban is szerintem....
Ma pedig jött hozzánk Toma Vince barátja, megkértek a szülei, hogy dolguk lenne, és nem érünk-e rá? Na persze, hogy igen, Toma már várta nagyon a barátját! Eléggé biztonságos az egész család, mindenki oltva van, most már a védettség is kialakult náluk, talán nem leselkedik ránk veszély 😉 (soha nem gondoltam volna még a régi életünkben, hogy ilyesmi egyszer végig fog futni az agyamon, mielőtt igent mondok...). Máté az egyik barátjával találkozik, a Családfő pedig itthonról dolgozik egy leadandó munka miatt. Vince estig marad, de azt szeretem bennük a legjobban, hogy ugyan kütyüznek is, de együtt rengeteget játszanak kint, Chiliznek - aki lehet, hogy már előre fedezékbe vonult 😉 - fociznak és a jó ég tudja még miket csinálnak, de nagyon jól érzik magukat, kütyük nélkül is...
Vagyis ugyanazt az országos statisztikát hozza az osztályunk kicsiben, ahonnan kb. 35%-unk maradt itthon, a többiek bent tanulnak a suliban. Állítólag a többi osztályban is sok a hiányzó és még sokan vacillálnak, hogy mégis itthon maradnak. Igazából tényleg nem változott nagyon semmi, Toma csinálja az anyagokat, nem túl lelkesen az igaz, de csinálja. Ezen kívül főzünk együtt, most már rendszeresen együtt készítjük az ebédet - mint tavaly, de akkor valahogy az a karantén jobb volt, nem tudom, hogy a szebb időnek vagy az újdonság varázsának volt köszönhető, de szerethetőbbnek tűnik innen - és a szakadó esőben kikocsizunk ide a Duna-partra. Tényleg nagyon sajátos hangulata van itt nálunk ilyenkor a partnak: sehol senki, minden zöldül és olyan meghitten hazai és nyugodt. Még a telefonom sem volt nálam, ergo egy fotót sem készítettem, de valahogy nem is hiányzott.
Máté most valahogy teljesen nyugisnak tűnik, mint aki megszokta ezt az életet vagy nem tudom, az biztos, hogy a futás lett az ő mentsvára. Tegnap is azért indultunk neki Tomával a lezúduló esőben, hogy valahol összeszedjük a szaladgálásból, de elkéstünk, mert pont befordult az utcában, amikor kifelé tolattam. De, ha már elindultunk, akkor mentünk egy kört is és jól tettük. Fogalmam sincs milyen lesz, ha visszamegy a suliba, akkor 6 hónap után, 1 hónapra... Rendszeresen találkozik a barátaival, általában a távolibb Duna-parton szoktak összejönni hárman-négyen vagy csak egy barátjával, szóval vegyes a kép, de az jó, hogy nem szakadtak el egymástól.
Mint ahogy Toma sem, összefutunk azért cimbikkel kint a parton, tervben van közös bringázás barátokkal, átjön Vince hozzánk (ő is otthon maradt), most is valószínűleg hétvégén, amikor Máté szintén az egyik barátjával találkozik megint, és hát persze, hogy online is játszanak többen egyszerre, szóval a társasági életük azért elég jól működik, a körülményekhez képest. Néha eszembe jut, milyen jó, hogy ez az egész vírusosdi most történt (ha már muszáj volt neki), mert 30-40 évvel ezelőtt merőben más lett volna, sokkal elszigeteltebben éltük volna át és gondolom vakcinát sem fejlesztettek volna pár hónap alatt...
Tulajdonképpen húsvéti kertiségeket akartam írni 😉, mert akkora nyíltak ki ezek a szépségek a kertben, de az már olyan rég volt, hogy tán igaz sem volt, így inkább csak kirakom ide, mert a tulipánok még most is ilyen szépen, mondhatni ünnepien virítanak:
Volt pár belőlük, azt hiszem több is, mint ami elsőre eszembe jut! Bár az az igazság, hogy ezekből volt ami több heti dilemmának mondható, de viszonylag hamar megoldódott. Kezdődött az április 19-i visszamenetellel a sulikba, még akkor, amikor úgy tudtuk, mindenki egyszerre ül vissza a padokba. Azért attól rendesen kivoltam, mert tudtam, arról szó sem lehet, hogy Máté nem menjen, mert ebbe biztos nem menne bele 😉, akkor meg Toma itthon maradása is okafogyottá vált volna. Hogy csak egyet említsek, egyik reggel például a kávém kavargatása közben villant be, hogy jaj, jaj, mi lesz amikor Máténak például a kitömött buszon kell majd hazajönnie... Mondjuk ez azért "hamar" megoldódott, amikor kiderült a középiskolások maradnak itthon.
Onnantól csak azon vacilláltunk, hogy Tomát nem küldjük suliba 😉, úgyhogy én már hétfőn azzal kezdtem a hetet, hogy körbejártam először Erika néninél, majd az igazgatónál kedden, hogy mi ennek a módja. Persze akkor még minden bizonytalan volt, de lett volna rá lehetőség, de aztán szerdán ugye felgyorsultak az események, amikor kiderült, hogy a felsősök is maradnak. Ráadásul az osztályban is többen kérdezték, hívtak, hogy mit lehet csinálni, mert nem akarnak suliba menni... Csütörtöktől már tudtunk mindent, de addig tényleg egy őrültek házában éreztem magam, többször telefonoztunk Erika nénivel, rengeteg emberrel az osztályból, közben ment az online suli, amivel pont most voltak zűrök, mert nem akkor volt, amikor eredetileg ki lett írva, hanem korábban 😀, hát szóval ez egy iskolai dilemma-hét volt...
Innentől azt hiszem már senkit nem lep meg, ha azt írom Toma nem megy suliba hétfőn 😉, mert ezt érezzük a legbiztonságosabbnak. A sulink nagyon, de nagyon jól áll ehhez az egészhez, tényleg mindenben támogatnak mindenkit, az igazgató is mindenben partner, próbál mindenhol könnyíteni, például 8-12-ig van tanítás, van aki akkor megy haza, van aki 13-kor, utána ügyelet van, csak a főbb tantárgyak lesznek megtartva és persze tesi sem lesz, a fertőzésveszély miatt. Erika néni nagyon segítőkész, marad a DKT a Krétában - ez azért fontos, mert sok suliban nem - tehát oda küldik az órai anyagokat, ott kezeljük továbbra is a házikat, szóval minden marad ugyanúgy, mint eddig, csak online órák nem lesznek.
Az osztályban elég sokan maradnak otthon, a 25-ből 10 körül (és tudom még többen lennének, csak van, aki nem tudja sehogy sem megoldani a dolgot), egy emailt kellett írni az igazgatónak és egy végdátumot megadni, mi május 10-ét gondoltuk ennek, mert akkor elméletileg mindenki megy már suliba. Azért így leírva sokkal egyszerűbb ez az egész, mint amilyen volt, mert rengeteg kérdőjel motoszkált bennem egészen péntekig, de végre úgy érzem kicsit fújhatunk egyet...
Arról nem is írtam - mint ahogy másról sem 😉 - hogy az események sűrűjében megkaptam az oltásomat is, Szputnyikot. Ezt is úgy, hogy azért utána kellett járni, többen mondták körülöttem, hogy kaptak oltást, mert beszéltek a háziorvosukkal. Mi is felhívtuk, kiderült, hogy csak azokkal kezdhet bármit, aki rajta van az aktuális listáján, én nem voltam rajta, pedig február elején regisztráltam és le is ellenőriztem azóta, hogy benne vagyok a rendszerben. Ő is tök rendes volt, mert rátett egy olyan listára, ahol Szputnyikok maradtak meg, úgyhogy múlt hét szombaton a Szent László Kórházba megkaptam az adagomat.
Azt hiszem örülhetek, mert meg sem éreztem a dolgot, talán másnap voltam picit álmosabb, de lehet, hogy az meg a fronttól volt, ugyanis mindenki dülöngélt itthon. Május 1-én megyek a másik adagért, a Családfő már március elején megkapta az Astráját, ő viszont csak május végén kapja a következőt, de megnézette az ellenanyag szintjét és jónak mondható, szóval bízom benne, hogy védi már valamennyire. Azóta egyébként megint be akartak oltani, az önkormányzattól hívtak, hogy tudomásuk szerint nem vagyok oltva, de kiderült, hogy mint sejthető, az ő listájuk nem volt friss... Ez a sok lista..., bele lehet bolondulni 😉...
Szóval most itt tartunk, igyekszem szinten tartani a kedvünket, ami nem mindig egyszerű mostanában, de most már tényleg kezdem látni az alagút végét és május 10 után már "csak" azon kell izgulnom - talán - hogy a fiúk ne kapják el ezt a sz@rságot...
Az idei húsvétunk azt hiszem nem vonul be a legemlékezetesebbek közé, egy kicsit olyan semmilyen volt... Ez mondjuk nem akadályozott meg senkit abban, hogy jól érezze magát, mert szerencsére attól még a kedvünk jó volt és élveztük, hogy itthon lehetünk nyugiban, és próbáltunk kizárni mindent körülöttünk. Jó sokat takarítottam, nagypéntek és szombat is ráment - a sütés-főzés mellett - bár a nagytakarítás idén teljesen elmaradt, aminek nem is örültem túlzottan... Sokat sétáltunk, bicajoztunk, sütöttünk együtt és filmeket néztünk. De valahogy olyan fáradtság vagy én nem is tudom mi nehezedett ránk egész idő alatt, senkinek nem volt kedve semerre menni és mindent olyan félgőzzel csináltunk, legfőképp én feleztem le magamat ahhoz képest, amit ilyenkor szoktam csinálni...
Már csütörtökön éreztem, amikor délelőtt az utolsó leadandó cikket írtam, hogy nem lesz ez így jó... Egészen addig még a leckéket is csinálta Toma, aznap is, mert annyi volt és nem akartuk a szünetre hagyni, bár kettő rövid így is megmaradt tegnapra, de az már annyira nem volt zavaró. Aztán az elmaradt takarításokkal voltam elfoglalva, főleg pénteken és még szombaton is - mondanám, hogy ezt nem kellett volna, de ez sem lenne igaz, mert az ablakmosás elmaradása és az a szokásos mindet átfogó nagytakarítás is kimaradt, szóval ettől rosszabbul éreztem volna magam asszem 😀...
A takarítások közben persze azért kint is voltunk, meg sütöttünk-főztünk is. Ha jól emlékszem pénteken voltunk kint estébe nyúlóan itt a Duna-parton és találkoztunk egy cuki cicával a kedvenc helyünknél, aki biztos benti macska, mert olyan selymes kis szőre volt, hogy csak na és nagyon édes volt! Sötétedésig kint maradtunk Toma nagy örömére, azóta is többször visszamentünk már, de nem találkoztunk vele sajna...
Az áprilist bohém nőnek képzelem, aki művészlélek és csapong mindenfelé, meg egyszer ilyen kedve van, másszor meg olyan, szóval szeszélyes a drága, de most már tényleg összeszedhetné magát, mert elseje óta, olyan igazán jó idő még nem volt, fújt a szél, sütögetett a nap, most meg havazik... Hát na! Többet nem szeretnék ebben a tavaszi és legfőképp nyári szezonban ilyen képet készíteni, egyébként hajszálra ugyanilyet fotóztam március 19-én - csak most már a nárciszok is kinyíltak...
Ahogy a Családfő mondta reggel: Sándor, József, Benedek, azt hiszem el kell beszélgetnem veletek 😉...
