Az ötödik helyért játszott a fiú csapat este az amerikaiak ellen, erre a meccsre kaptunk jegyet, aminek nagyon örültünk! Szeretünk vízilabdára is járni, Toma is nagyon élvezi és szereti, meg persze Máté is, de ő most nyilván nem jöhetett 😉. Aznap tényleg iszonyat hőség volt, azért emlékszem ennyire jól, mert délelőtt ugye buszoztunk, de ennél rosszabb volt az este talán, amikor még mindig izzadtunk, amikor 8 óra körül, a Margit hídtól befelé gyalogoltunk a szigetre... A pesti rakpart Margit hídhoz eső részén parkoltunk és ahogy az uszoda felé gyalogoltunk, pont zenélt a szeretett szökőkutunk! Nem lehetett kihagyni, persze, hogy meghallgattuk 😉...
Még a vége előtt eljöttünk, mert egyesek nagyon izgatottak voltak, hogy odaérjünk a helyünkre 😉.
Amit megtaláltunk, bőven odaértünk, sőt, még beszélgetni is volt időnk. A női meccsekre is jó lesz egyszer eljutni, de az az igazság, hogy mi valahogy a férfi vízilabdához kötődünk. A Családfő évekig együtt dolgozott több vízilabdással, 20 évre visszanyúlnak a kapcsolatok, még a Kemény féle csapathoz. Sok mindenkivel baráti a viszony, rajta keresztül mi is sokakat ismerünk és megszerettünk. A mostani csapatból ugyan kevés játékost ismerünk, legalábbis én, a Családfőt nem tudnám hirtelen megmondani, de mivel a meccseken régi játékosok is mindig vannak, mint ahogy most is, a társaság is adott 😉. A meccs nagyon izgalmas volt, végig nagyon szurkoltunk, drukkoltunk, sajnos nem úgy alakult ez a meccs sem, ahogy alakulhatott volna. Nagyon sajnáltuk, mert ahogy talán az olaszok ellen, ez biztosan meg lehetett volna, 5 méteresek döntöttek, ami mindig nagyon rizikós, most nem nekünk kedvezett a szerencse...
Ahogy vége lett a meccsnek, el sem hittük, de ahogy kiléptünk az uszodából mellbe vágott minket az erős szél. Nem tudom, hogy csak akkor eszméltünk vagy tényleg akkor ért oda, de valami egész nagy vihar közeledett. Hát, éppenséggel nem a szomszédban parkoltunk, úgyhogy elkezdtünk gyors gyaloglásra váltani, szerintem, ha mérték volna biztos egész jó időt futottunk volna a szintekhez képest, mert sorra hagytuk le a tömeget, akik meglepően lassan bandukoltak ki a szigetről, nem értettük, hogy hogy nem igyekeztek, hiszen olyan érzetünk volt, hogy mindjárt itt az ítéletidő, hajladoztak a fák a nagy szélben és látni lehetett, hogy elsötétült minden, pedig eleve sötét volt. Egyébként a ráérősöknek volt igazuk, kiértünk a kocsihoz, épp, csak pár csepp esett ott akkor, hazaértünk, itthon volt egy kis eső, de nem sok. A napunk mindenesetre szuper volt, hajnalban felkelni már nem annyira, de megérte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése