2022. július 19., kedd

Szigligeti Vár

 A második napunkon szombaton, szintén nem volt strandidő, mint ahogy a 3 napból egyen sem, amit Szigligeten töltöttünk 😅. Persze megpróbáltuk a legtöbbet kihozni a hosszú hétvégéből, de egyébként a várhoz mindenképpen, így is, úgy is elmentünk volna. Szóval a fő programunk aznap a várlátogatás volt, ami egyébként gyönyörű, nekem a legszebb és legjobb Óvári kilátó után, a Szigligeti Vár lett a legszebb vár is 😉... Régebben én már jártam ott, de valahogy most sokkal megkapóbb volt, szebb, élménytelibb és szerintem varázsa van a helynek.. Na, meg a kilátás miatt is csoda, és azt hiszem úgy egyben a Balaton partján valahogy mindent visz. Nem csoda, hogy a Balaton várának emlegetik! Szóval gyönyörű volt, bejártuk az egészet és nagyon éveztük, néha még ücsörögni is leültünk, mert annyira nagyon szép!


Egyesek fűzfasípot kaptak a bejáratnál, azóta is, itthon is használatban van, félig süketülök, egyesek pedig lassan hangszer szinten fújják 😉...










Megnéztünk egy kisfilmet is az 5 balatoni végvárról is, nagyon érdekes volt. Tudtuk előtte is, de a kisfilmben sok más mellett az is benne volt, hogy a Szigligeti vár volt az, amelyiket a török sem tudott elfoglalni a Balatonnál...




A barokk konyhakiállítás is nagyon jó volt...





Annyira szépek voltak a fűszernövények, virágok is arrafelé, büféknél, fagyizóknál...



Amikor végeztünk, ott a vár egyik szegletében ettünk egy nagyon finom fagyit, a sós mogyorós extra jó volt 😉!


A kedvenc váram lett!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése