2022. július 24., vasárnap

Diási Vízimalom - Pékmúzeum, Festetics Fűszerkert és Herbárium

 Még mindig Szigligetnél tartok 😉, ahol ez teljes mértékben az én programom volt. Nagyon szeretem a gyógynövényeket és szívem szerint sokkal többet foglalkoznék velük, mert tényleg szinte az összes dolog érdekel a témával kapcsolatban. Ez a pékmúzeum és fűszerkert, már több mint egy éve a képzeletbeli listámon szerepel, ha jól emlékszem múlt tavasszal nyílt meg, amikor még javában az online programajánlókat írtam a Családinetnek, ott jött velem szembe a dolog. De valahogy a Balatonnak erre a tájékára nemigen mentünk, így most Szigligettel kapva kaptam az alkalmon 😉! Szintén a környéken van a zánkai gyógynövénykert, ahol már jártunk egyszer családilag úgy 2 éve, csak azért említem mert az is egy szuper jó hely és ahogy mentünk Szigligetre még pénteken, a Balatonfelvidék felől érkeztünk és valahogy pont Zánkánál a gyógynövénykertnél mentünk el. Még gondoltam is, hogy meg kéne állni, de sejtettem, hogy két ilyen program már sok lenne egyeseknek, úgyhogy erre tartalékoltam 😉.

Jól is tettem, mert nagyon nagy kár lett volna kihagyni! A Szigligeti Vár után volt még egy kis időnk - mielőtt vissza kellett érni az F1 időmérőre a szállásra, hogy megnézzük - így bedobtam, hogy autózzunk át Gyenesdiásra, ahová kb. 15 perc alatt meg is érkeztünk. Egy kiesőbb részen van a vízimalom, csodaszép gyógynövényekkel teleültetve. Először körbejártuk a helyet, a kertet, megnéztük a pékmúzeumot - másik gyengém - és végül vettünk bodzabogyó szörpöt és bio almaecetet a herbáriumba. Leültünk a kis kinti részre és rendeltünk szörpöket, a fiúk igazi, klasszikus málnaszörpöt, én pedig zsályaszörpöt ittam. Eszméletlenül finom volt egyébként és külön jó volt látni, ahogy a díszítéshez a fűszerkertből szedik hozzá a zsályát...







Egyesek szörpvárás közben is a frissen szerzett fűzfasípjukat fújták 😉...


Közben észrevettük, hogy a fűszerkert mellől indul a Forrás Tanösvény. A kiírásból és a kedves ott dolgozó hölgytől megtudtuk, hogy ott szoktak gyógynövénytúrákat tartani év közben gyerekeknek, felnőtteknek. Mivel nem volt egy hosszú tanösvény, gondoltunk egyet és végigjártuk. Nagy meglepetésre tisztára otthoni érzetünk támadt, kábé olyan volt, mint amikor a kiserdő felé sétálunk a fenti úton, még az illatokban is ugyanazokat éreztük, döbbenetes volt... A különbség azért megvolt, itt nálunk ugyanis nincsenek tájékoztató táblák 😉...




Nagyon szép és szuper jó hely! Ráadásul olyan jó hangulata is van! Valamikor visszamegyünk még...


2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Azt én is :) , ráadásul ősszel és tavasszal használatban van, mindenféle sütési bemutatókat tartanak, szóval jó lehet :) ....

      Törlés