Chili...

 Chili cicánk eltűnt. Hétfő reggel óta nem láttuk és nagyon le vagyunk törve... Tudom, sokan mondják, hogy ez még nem nagy baj, simán előkerülhet. Főleg annak fényében, hogy az előző gazdájánál napokra eltűnt és mindig visszajött. Csak az a gond, hogy 2 éve van nálunk, de velünk ezt még egyszer sem lépte meg, még 1 napra sem tűnt el. Persze sokfelé kerestük azóta minden nap, kiraktuk a lakócsoportba a hírt, mindenkinek szóltunk, akinek csak lehet, hogy figyeljen. Eddig csak egy hírt kaptunk, a lakócsoportban láttak egy hasonló cicát, megírták melyik cím előtt. Már amikor írták, gondoltam, hogy az nem ő lehetett, nem szokott arrafelé járkálni, de azért elmentünk. Még macskát sem láttunk ott, de nyilván nem lehetett kihagyni a lehetőséget. Amikor hétfőn nem jött vacsorázni, egyből tudtam, hogy nagy baj van... Éreztem és tudtam. Azóta fáj a szívem, rossz kedvem van és a kedd hajnali munka alatt is állandóan Chili járt az eszemben. Szerencsére volt segítségem akkor a hír írásban, nem sokszor van ilyen, de akkor úgy voltunk beosztva. Viszont péntek hajnalra össze kell szednem magam, mert akkor csak magamra számíthatok a munkában. Tényleg nem túlzás, de az egész család le van sújtva, mindenki nagyon szereti, még a Családfő is, aki nem egy cica rajongó, de Máté is nagyon bírja. Toma szenved a legjobban, kijár állandóan, keresi, néha azon izgulok, nehogy olyat találjunk, ha egyedül nézelődik, akkor meg pláne, amit nem kéne... Nagyon jó barátok ők, tényleg van ilyen, meg játszótársak, azt mondja nincs még erre felkészülve... Teljesen jogos, nem is kéne, és én sem vagyok erre kész... Nagyon hiányzik, és nagyon fáradtnak is érzem magunkat. Két napja éjjel-nappal valahogy ezzel foglalkozunk, de ha kinézünk a kertbe akkor is Chili jut az eszünkbe. Ha nem jön vissza, akkor nem lesz több cicánk. Egyszerűen nem bírnék elviselni még egy ilyen esetet, a fiúkat, de főleg Tomát, meg most már tudatosan meg akarom kímélni ettől. Hét év alatt, vele együtt hármat vesztenénk el, ennyi idő alatt még egy macskának sem kellett volna eltávoznia, ha normális lenne minden. A három cica közül őt szerettem meg a legjobban, nagyon a szívemhez nőtt. Tomáról nem is beszélve... A legrosszabb, hogy nem tudunk róla semmit és ráadásul teljesen váratlanul esett meg mindez. Persze a rossz dolgok általában nem jelentik be magukat, de most nagyon szomorú vagyok...