2022. április 7., csütörtök

Hétköznapi wellness, suli után

 Tegnap tudatosult bennem az, hogy tulajdonképpen teljesen kikapcsol egyszerűen az, hogy Tomáért elsétálok, majd együtt hazasétálunk a suliból. Egyszerűen imádom, amikor érzem, hogy kisimul az agyam, mint most is, a sűrű dolgozós napok után és csiripelnek a madarak, csend van, napsütés, csillogó víz és olyan jó nyugodt érzés! És ezzel nem vagyok egyedül, Toma is ilyesmiket mondogat, hogy milyen jó hazajönni így iskola után... Nagyon hiányozna, ha ez nem lenne! Tegnap viszont megvolt, ráadásul a szerda az nagyon aktív volt és eredményes. Végre nagybevásároltam már reggel - húztam napok óta, mostanában valahogy nehezen indulok neki, főleg, ha egyébként is sűrű napjaim vannak, mint most - aztán hirtelen ötlettől vezérelve vettem csokinyuszikat az osztálynak, mert jó áron voltak. Hazafelé menet sikerül a tanító nénivel megbeszélni, hogy a parkolóba átveszi, még Toma sem tudott róla persze, aztán mivel a sulis focipálya mellett vezetett az utam, megálltam és beszéltem pár szót Tomával is, aki nagyon meglepődött és megörült, hogy lát pár perc erejéig 😉. Közben leszedtünk két fán ragadt focilabdát is a skacok segítségével, akik egy nagy ággal lepiszkálták én meg visszahajítottam nekik, mert pont kifelé esett mindkettő. Ilyenkor mindig megörülök, hogy ebbe a suliba jár(t), mindkét fiú itthonról. 

A hét híre, hogy van  két ukrán kisgyerek az osztályban, testvérek, egy fiú és egy lány. Persze nekik is vettem húsvéti ajándékot, sőt, még szeretnék segíteni, már próbáltam érdeklődni mire van szükségük. Toma szerint nagyon kedvesek, de alig szólnak, próbáltam elmagyarázni, hogy miért lehet ez. Toma nagyon aranyos, segíteni próbál  nekik amiben lehet, sokat beszélgettünk arról, milyen lehet most itt nekik.... (elképzelni sem tudjuk..) Egyébként csak ebben a tanévben maradnak nálunk, vagyis kb. 2 hónapot, utána vidékre költöznek. A szívem összeszorul miattuk....

Nagyon várjuk a szünetet, Toma már visszaszámol, holnap a Skanzenbe mennek kirándulni, szóval az a nap pipa. Hétfőn iskolai futóversenyre megy Toma, ráadásul délelőtt, nagyon örül, mert így persze nem nagyon lesz tanulás aznap 😉... Aztán nálunk a kedd, az az utolsó nap a szünet előtt, szóval szerdától már itthonlét van és én is itthon leszek, ha minden jól megy...

 Szegény Máté még próbaérettségit ír matekból akkor, de az valahogy annyira nem izgatja, nem rám ütött matek szempontjából, az tuti! Egyébként a legutóbbi az emelt töri próba érettségije négyes lett, asszem kiegyeznénk ezzel bármikor, eddig négyes-ötös próbaérettségijei vannak, ami szupernek tűnik!

Ez meg a tegnapi séta képekben:











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése