Nagyon jól esett itthon lenni hétfőn (meg utána is), valahogy már ezer és egy éve nem sikerült ez nekem mostanában - még a két ünnep között sem. Most is csak úgy jött össze, hogy szabadnapot kértem a beosztásban keddre is, mert Tomával mentünk oltásra, így ő sem ment suliba, mondanom sem kell, hogy ez derültségben megalapozta a hétvégét és a hétkezdést! Nagyon szép napunk volt, csendes, nyugis. Annyira, de annyira jó itthon lenni, csak úgy... Napközben kinyitottuk a teraszajtót, gyönyörű napsütéses időnk volt. Kintről beszűrődött a varjak károgása, a madarak csiripelése és sokszor a hattyúk szárnysuhogása. A hattyúk repülését azóta ismerem fel bármikor és bárhol, amióta itt lakunk és főleg télen szoktam hallani. Chili pedig boldog elterültségben hagyta, hogy simogassuk, dögönyözzük, na és persze a játék sem maradhatott ki!
Mintha Tomára is rátelepedett volna ez a nyugis derültség, sehova nem akart menni - egyébként azóta sem - mert szerinte a legjobb itthon lenni. Szerintem is szuper jó egyébként, de valahogy azt látom rajta, hogy a délután 4-ig tartó suli azért lefárasztja, sokszor mondja, hogy alig van itthon, kevés neki a délutáni időszak, amit itthon és velünk tölthet... Kint voltunk egy jó nagyot sétálni, mert ez persze első helyen van az itthoni ténykedések között Tomának is. Élveztük a gyönyörű napsütést és azt, hogy volt idő mindenre kényelmesen. Megvolt az oltás is, minden rendben ment, bár tegnap levertebb volt Toma, kis hőemelkedéssel és a karja is fájdogált, úgyhogy a lábadozást még megtoldottuk a mai nappal itthon. Jó volt ez a pár nyugis, szikrázó napsütésben ragyogó szabadság... Feltöltődtünk, szerintem mindketten...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése