2022. január 16., vasárnap

Harmadik

 Igen, van egy harmadik út is az online és rendes iskola között, bár engem is ez erősen meglepett... Ez pedig az egy napos online suli! Végül is, ilyen eddig még nem volt a palettán... Ez kéremszépen úgy valósul meg, hogy a lecsökkentett iskolai karantén idő 5 nap, amibe beleszámolják azt a napot is, amit az éppen koronás eset az iskolában még bent tölt, ez jelen esetben a csütörtök. Tehát ha innen elkezdjük számolni az 5 napot, akkor a hétfő még pont beleesik, vagyis ez a nap telik online oktatással... Holnap már mennek is a skacok suliba. Értelme ennek mennyi? Azt hagyjuk, mert vagy legyenek itthon vagy menjenek akár már ma is, hagyhatnánk ezt a bohóckodást, főleg úgy, hogy pénteken vígan bent volt a suliban az egész osztály... Azt elfelejtettem mondani, hogy Tomának és még 2 társának pedig bent a suliban kellene lenni Erika néniékkel és onnan tartanák az online órákat, ugyanis, aki oltott, arra ez nem vonatkozik, sőt, mennie kell a suliba. Azt hagyjuk, hogy ezek szerint senkit sem érdekel, hogy mikor is lettek beoltva a gyerekek, mert Tománál például még egy hét, amire kialakul a védettség és talán ő áll a legjobban. Most a hivatalos álláspont szerint bent lennének, de az igazgató megkönyörült rajtuk, és tulajdonképpen fű alatt, megbeszélve velünk, az oltottak szüleivel, hogy itthonról menjen ez a mai történet, hiszen a 25 főből hárman vannak oltva, V. lett volna a negyedik... Vicc az egész!

Közben én meg jól megjártam a munkákkal, ugyanis a péntek éjjel után vasárnap hajnalban mentem dolgozni. Ráadásul valami elírás történt még decemberben, amikor készült a beosztás, mert abban benne van ez a nap, de, amit én küldtem a kollégámnak, abban se híre, se hamva. Nem is tudtam az egészről, egészen odáig, amíg péntek éjjel a falon lévő beosztást nem néztem meg, hogy másnap ki a hajnalos, mert szerettem volna szólni neki, hogy vigyázzon, az egyik műsor hosszabb és ez érinti a hírek hosszát hajnalban. A szemem sarkából vettem észre, hogy mintha az én nevem lenne vasárnap a falon, a beosztásban... Csak néztem és nem értettem, de legalább észrevettem... Huh. Ma egész nap, vagyis napközben vagyok, holnap és holnapután hajnalban. Ma a családfő lesz itthon Tomával az online sulin, közben ezen a héten félévi dogák tömegét írják, azt hiszem már most várom a hétvégét (pedig akkor még szombat reggel és délelőtt dolgozom)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése