2021. augusztus 21., szombat

Autókás görbe délután

 Toma imád autózni, a környéken meg pláne! Volt egy szabad délután, mikor csak mi voltunk itthon, a cimborák pedig vagy nyaraltak vagy táborban vagy nagyszülőknél voltak, egyesek pedig ezt a programot találták ki. Ez azért jó buli különösen a környéken, mert ülésmagasítóval előre szoktak ülni egyeskék és ők váltanak 😉. Ehhez persze olyan utak kellenek, ahol nincs nagy forgalom, bár már elég jól megy a váltogatás. Előtte viszont kipróbáltuk az új, felújított Mekit a környékünkön, ami bezárt legalább 2 hónapra. Végre be is ültünk, nem csak a kocsiból rendeltük és hoztuk magunkkal amit szerettünk volna. Elég sokáig volt ez így, májusig (és már legalább ősztől) a vírushelyzet miatt, utána bezárt ugye a hely a felújítás miatt, aztán megint csak mindig rohanásban voltunk éppen és csak az autós részleget vettük igénybe. Most viszont beültünk, jól el is ámultunk, hogy mennyire más és modern lett! Nagyon jó volt végre enni egy jót az asztalnál ülve, aztán visszatértünk a környékünkre, ahol előre ültek az érdekeltek és kicsit azt érezhették, hogy részt vesznek a vezetésben 😉...





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése