Tényleg nem lehet szavakba foglalni, hogy mennyi gyönyörűséget láttunk ott egy nap alatt is! Jól belénk ivódtak és talán máig leülepedtek, de ezek olyan szépségek, amiket jó lesz előszedni az emlékeinkből a hétköznapokban! Azon kívül ott valahogy sok minden varázsütésre összejött, amiről nem is álmodtam volna. Például a fiúkat nem kellett nógatni a kirándulásra, hanem valahogy maguktól akartak túrázni jó sokat és jó magasra (ebben benne van szerintem Máté is, aki az egyik barátjával elkezdett túrázni járni), kifejezetten keresték a lehetőségét annak, hogy mit nézzünk még és olyan kis vágyálmok is beteljesültek, hogy mezítláb lehessen gázolni a patakban - az más kérdés, hogy mennyire volt hideg az a patak, de még így is jó és emlékezetes maradt!
Máté ötlete volt, hogy a hegyekbe menjünk és mivel mostanában nagyon nehéz bármiféle nyaralást is összehozni, hogy legyen is kedve hozzá, kapva kaptunk a lehetőségen 😉. Persze ez a lehetőség szűkösre volt szabva, szerinte a 3 nap az ideális (és ami még nem uncsi, hogy csak mi vagyunk 😉), úgyhogy ennyivel kalkuláltunk. Tomának a szülinapján és egyébként is a Balaton a mindene, úgyhogy nemsokára meg oda megyünk, mini nyaralásra 😍. Na, de visszatérve Szilvásváradra, régóta készültünk már oda közösen, és tényleg annyira varázslatos volt, hogy most messzemenően viszi a pálmát!
Pont egy hete, csütörtökön tudtuk, hogy nem vesztegethetjük az időnket, mert sok mindent akarunk megnézni, ami több is lett, mint gondoltuk. Ettől függetlenül nem kapkodtunk el semmit, fél 11 körül értünk talán a kisvasút megállójába, ahonnan szerettünk volna felmenni a vonattal, aztán legyalogolni majd valamikor. Viszont már a parkolóból ráláttunk arra az embertömegre, ami a kisvonatra várt és kellően elborzadtunk, úgyhogy ott egyből újraterveztünk és úgy döntöttünk, pont jó lesz nekünk felfelé sétálni és majd lefelé vonatozni, amit nyilván kevesen választanak ebben a sorrendben.
Az előző napi kilátós-túra után, de szerintem egyébként sem megerőltető az a felfele séta, bármeddig el tudtam volna mendegélni úgy éreztem és ez még estére sem változott meg, talán zuhanyozás közben éreztem először, hogy jó lesz most már aludni egyet 😉. És onnantól tényleg csak a jobbnál jobb élményeket raktároztuk el, szuper volt csak sétálni is ott az erdőben.
Szikla-forrás:
Fátyol-vízesés:
Gloriett-tisztás
Felső-tó:
Az Istállós-kői-barlang felé "mászva":
Valahogy az előző napi kilátó felé mászás után, ez a "kis" túra talán gördülékenyebb volt vagy csak nem lepett meg minket annyira, mint az előző 😀... Jó, azért túlozni nem akarok, itt is fújtattunk és izzadtunk, de hát meleg is volt, és a Családfő is feljött végre, nálunk fiatalabbak is helyenként szuszogva és megállva várták, hogy valaki felvigye őket 😉... Ezen kívül Máté is azt mondta, hogy ezt már megérezte, el nem fáradt(ak), ugye Tomával, de valahogy meredekebb volt - hát volt egy kis szintemelkedés - viszont élveztük az egészet! Azért ott a barlangban elmerengtünk az ősember lét "szépségein", elméláztunk rajta, hogy milyen lehetett ott élni, tüzet pattintgatni, vadászni, hogy enni tudjon és ilyenek. Lefelé menet az egyik túrázó családba öntöttük a lelket, hogy már nem sok van hátra, közben megkérdezték tőlünk, hogy vajon az ősember észnél volt, hogy ilyen helyen lakott 😉?! Hasonlók mondjuk nekem is eszembe jutottak felfelé... Máté átment geológusba és megállapította, hogy a hegy mészkőből áll, leellenőriztük a neten (mondjuk tényleg annak nézett ki) - ott helyben, a technika csodája, szegény ősember foroghatott a sírjában...
Arról mondjuk letettünk, sőt, őszintéén szólva eszünkbe sem jutott, hogy Istállós- vagy a Szilvási-kőhöz is felmásszunk... Pedig még Szilvásvárad felé a kocsiban a fejünkben volt, ott fönt elszállt 😉... Viszont leérve a Szalajka-forrást máshonnan közelítettük meg, nem a jelzett úton és az is csodaszép volt...
A Szalajka-forráshoz annyiban készültünk, hogy vittünk magunkkal egy üres műanyag kis üveget. Arra mondjuk nem számítottunk, hogy be kell menni ehhez a vízbe. Ez az egyik legszebb emlék valahogy, mert rajtunk kívül, csak egy család volt a forrásnál, ők is elmentek hamar. A fiúk önként vállalkoztak, hogy bemennek megtölteni az üveget, bár iszonyat hideg volt a víz - az előző család szerint kb. 5 fokos - nem tudom mennyi lehetett, de dermesztően hidegnek éreztük. Először vacilláltak is, de bementek közösen, megtöltötték az üveget, amit szinte egyből kiittunk és eszméletlenül finom volt! Most már tudom miért mondják, hogy nincs jobb a forrásvíznél...
A fotókon nincs rajta, de Máté még egyszer visszament megtölteni az üveget és azt jól elvittük magunkkal az útra, de amire hazaértünk az is elfogyott 😉... Azért ott a forrás mellett elücsörögtünk egy ideig, ,mert valahogy senki sem akart továbbmenni, de aztán egyszer csak elindultunk...
Visszamentünk a Gloriett-tisztásra és jó sokat vártunk a kisvonatra, de egyszer csak megérkezett és lementünk vele. Pont jó volt így, lefelé tényleg nem voltak annyian...
Leérve elindultunk a pisztrángos büfék felé, mert eléggé éhesek voltunk. Ettünk füstölt pisztrángot is, ami isteni finom volt! Még lentebb volt egy füstölő is, ősszel szerintem extra hangulatos lehet ott egy füstölés, jó lenne megnézni és persze enni belőle... Utána visszamentünk a panzióba, ittunk egy kávét és kicsit magunkhoz tértünk, majd átmentünk egy közeli tóhoz, de az már egy másik mese 😉...
