2021. június 14., hétfő

Aki egyedül jön haza a suliból...

 ...ő Toma 😉 ! Múlt hét óta önállóan, szépen hazasétál és rém boldog tőle 😍! Két hete egy kis gyakorlás előzte meg ezt az egészet, én mentem mögötte, ő pedig egyedül előttem és nagyon ügyes volt! Aztán picit a fehér kapu nyitását kellett gyakorolni, amivel ide hozzánk a Duna-partra jut le a suli felől, de most már az is teljesen flottul megy. Múlt héten, az első nap még megvártam a fehér kapunál, mert ott látom, hogy jön át a viszonylag forgalmas úttesten, de mivel ott is szuperül intézett mindent, úgy ítéltem meg, hogy megérett az önállósodásra 😉. Azóta egyedül jön, többnyire, ugyanis a szomszéd utcában lakik a negyedikből Gergő haverja, akivel többször társult és én is nagyon örültem ennek, bár ez a dolog rövid életű, mert jövőre Gergő már felsős lesz, így tuti más időpontban végeznek majd... Ma szintén elé mentem ide a kis öbölhöz (bár kicsit hiányos a szerelése, nincs iskolatáska, mivel ma sportvetélkedő volt, holnap pedig Duna-parti minitúrával egybekötött fagyizásra mennek az osztállyal), mert meg akartam örökíteni, amit egy hete elfelejtettem, az egyedüli hazasétát, úgyhogy lőttem is 2 fotót az utókornak 😉!




2 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes nagyfiú!Kende is szeretne egyedül hazajönni, de 1-2 átszállás bkv-val:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Meli, átadom az illetékesnek :) ! El tudom képzelni Kendének milyen nehéz lehet kivárni azt az időt, amikor hazamehet, de teljesen egyetértek, az az 1-2 átszállás még nagyon sok ilyenkor, sajnos...

      Törlés