2021. január 14., csütörtök

Ünnepi díszkivilágítás körtúra

Természetesen ami most következik, az még a téli szünetben történt és az én tologatásom miatt nem került még fel ide. Viszont annyira jó kis program volt és olyan szép, hogy semmiképpen nem akartam veszni hagyni az emléket és a képeket sem! Régóta készültünk rá, talán december elejétől kezdve, és Toma volt a legfőbb programszervezője a dolognak, aminek én külön örülök, mert mostanában annyi sok jó ötlete van (pl. Kékestető), örülök, hogy ő ezt élvezi és fontosnak érzi! Szóval mivel az ő ötlete volt és már a megvalósítását is régóta tologattuk, szilveszter előtt pár nappal felkerekedtünk és elindultunk este 5 körül. Jól tettük, hogy akkor mentünk, mert épphogy hazaértünk a kijárási előtt, de tényleg egy szép nagy körtúrát tettünk, pedig igazán nem terveztük meg.

Az biztos, hogy a Fradi pályát útba kellett ejteni, szerette volna az érintett megnézni ünnepi kivilágításban, ami nem különbözött a hagyományos, esti kivilágítástól, de nyilván Tomának (és már nekünk is) nagyon hiányzik a meccsre járás. Így aztán ott kezdtünk a Fradi pályánál, fura volt az a nagy kihaltság ott. Még a Fradi-sasnál sem volt senki, csak a fiúk 😉:



Körbenéztünk, mondogattuk, hogy tán egyszer, nemsokára még meccset is látunk ott, aztán beültünk a kocsiba és elindultunk a Dózsa György út felé. Ugyanis a Családfő gondolta akkor már elhoz valamit a munkahelyéről, amiért külön be kellett volna mennie. Közben útba esik a Hősök tere, és annyira üres volt, páran lézengtek csak arrafelé, hogy muszáj volt körbemenni ott egy picit! Végra teljes nyugalomban megnéztük a hét vezért, az uralkodókat, nagyon jó volt, ilyenben még tényleg nem volt részünk!




Aztán muszáj volt egy picit sétálgatni és megnézni a Vajdahunyadvárt is, mert annyira szép volt abban díszkivilágításban!


Utána gyorsan a bementünk a Családfő munkahelyére is persze, de pár perccel később már mentünk is tovább az Andrássy útra, mert gondoltam azt látnunk kell az esti kivilágításban! És tényleg nagy élmény volt, szerintem nagyon szépséges volt!



Utána még mindig nem hazafelé indultunk, mert feltett szándékunk volt az Ország karácsonyfáját megnézni a Kossuth téren! Pár éve is négyesben, de a Fényvillamossal mentünk a Parlamenthez, most ezt az ismert körülmények miatt kihagytuk, bár megcsodáltuk, ahogy elcsilingelt ott kétszer is előttünk. A karácsonyfa most tényleg gyönyörűen díszelgett, vagy legalábbis nagyon tetszett nekünk a fényessége! Érdekessége és nekünk egy picit szívmelengető volt, hogy Veszprémből jött a fa, monumentálisnak tűnt!



Megnéztük persze a kiállított Betlehemi jászolt is, ami szintén nagyon tetszett, Tomának is!


A környéken parkoltunk és az autó felé menet, még egy lovaskocsit is megcsodáltunk..


Amikor ide elértünk, már időnk sem lett volna tovább menni valahová, ugyanis akkor már 7 óra is elmúlt, igyekeznünk kellett hazafelé, de nem csúsztunk ki az időből. Nagyon szép és jó volt, külön öröm, hogy Tomának nagy boldogságot szereztünk azzal az estével!

2 megjegyzés:

  1. Jó kis programotok volt. Sapkát nem szoktál hordani? :-)
    Máté hihetetlen módon átalakult. Írsz róla néha, persze, hogy milyen kitartó a mozgásban, de nagyon szembetűnő a változás.

    VálaszTörlés
  2. Rátapintottál a lényegre, tényleg nem szoktam sapkát felvenni - tudom, kicsit hiteltelen így ösztönözni a srácokat :) - csak ha nagyon-nagyon muszáj, mondjuk szakad a hó és extra hideg van :) ...
    Örülök, hogy ennyire szembeötlő Máté, mert én már annyira nem vagyok mérvadó, mivel minden nap látom, bár még így is, nekem is látszik, hogy mennyire átalakult! Mondtam is neki, hogy nekem is példát kéne vennem róla :) ...

    VálaszTörlés