2021. október 28., csütörtök

Molnár-sziget szeptember elején

 Ez már megint vagy még mindig szeptember legeleje, már szinte nem is emlékeznék, ha nem lennének a fotók 😉. Már elég jól volt Toma, talán péntek lehetett, átkompoztunk a Molnár-szigetre autóval, ritkán szoktunk így, de ha külön kérés - mint most is - akkor azért teljesítem... Mivel kocsival voltunk, jó nagy területet bejártunk, kivételesen arra indultunk, amerre kevesebbet járunk, a komptól jobbra, ahol egy ligetes rész van. Viszont a másik feléről közelítettük meg és olyan szép kis helyeket találtunk, hogy csak na! 







Később a Tündérkert szabadidőközpont felé vettük az irányt, de most valahogy ott is ránk jött, hogy lemenjünk a parkoló felőli részről a Duna-partra, ott, ahol eddig még egyszer sem, az is nagyon megérte, szép kis részekre bukkantunk ott is...








Aztán betértünk a Tündérkertbe is, semmit nem vittünk magunkkal, mármint foci labdára gondolok. Toma talált ott egy gumilabdát, így azzal focizgatott. Később összehaverkodott egy kedves hatodikos fiúval és vele focizott, ráadásul olyan sokáig, hogy két kompot is elengedtünk. Aztán nagy nehezen csak elindultunk, ott a kertben csodaszép bokrok is vannak, végül pedig csak elértük az egyik kompot is 😉...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése